2018. augusztus 8., 11:01

Sajátos időutazás Varga Tibor fotókiállításán

A Helios Fotóklub rendezésében Varga Tibor, Perbetén élő AFIAP fotóművész különleges egyéni kiállítása nyílt meg augusztus 7-én a komáromi Zichy-pontban. A tehetséges alkotó, aki a múlt héten Rózsahegyen vehette át a Szlovák Fotószövetség által kiírt idei fotópályázat győztesének járó oklevelet, legújabb tárlatán az archaikus-nemes eljárásokkal készült fotóit mutatja be a nagyközönségnek.

Varga Tibor kiállítása
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Sedliak Pál
Rangos szakmai sikerek és aktív szövetségi munka

Varga Tibor 1959-ben Ógyallán született, s a perbetei alapiskola elvégzését követően a Gadóci Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. A fényképezéssel alapiskolásként ismerkedett meg, amikor megkapta első fényképezőgépét. Jelenleg Perbetén él és vállalkozik. Több mint 40 éve tagja a komáromi Helios Fotóklubnak, valamint a Szlovák Fotószövetségnek, s alapító tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének, amely elnökségének munkájában több éve aktívan vesz részt – tudtuk meg Holop Ferencnek, a Helios Fotóklub elnökének magyarul és Kopják Angelika alelnöknek szlovák nyelven elmondott megnyitó beszédéből.

Fotó:  Sedliak Pál

„Varga Tibort nemeslelkű, segítőkész s a művészetekben tájékozott emberként ismerjük. A fotóklub nélkülözhetetlen tagja. Munkásságát egyben művészetét figyelemmel kisérve elmondhatjuk, hogy eredményekben gazdag múlttal rendelkezik. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) által szervezett több nemzetközi kiállításon vett részt, például Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Portugáliában, Angliában, Csehországban és Szlovákiában. 2008-ban átvehette a FIAP Művésze minősítést“ – hangzott el a méltatás során.

Fedor Gabčannak köszönhetően új világ tárult elé

Az alkotót a digitális világtér hódítása sarkallta arra, hogy 2009-től kezdve behatóbban foglalkozzon a 19. század derekán alkalmazott archaikus technikákkal, amelyek segítségével sok szempontból egyedi, megismételhetetlen fényképek készültek. Új fotográfiai eljárásokkal ismerkedett meg, s ezek segítségével képein az addiginál is jobban ki tudja fejezni érzéseit s a világról alkotott véleményét, miközben alaposan kiélheti kreativitását.

Varga Tibor ekképp emlékezett vissza e régi-új eljárás iránti „szerelme” kibontakozására: „E kalandom 2009-ben kezdődött, amikor Fedor Gabčan cseh-szlovák fotóművész kezembe adta Kincses Károly Hogyan ne bánjunk el régi fényképeinkkel című könyvét, valamint jó pár, a könyvben leírt technikával készült saját alkotását. Ez egy teljesen új világot nyitott meg előttem, s megérett bennem az elhatározás, hogy e világba én is megpróbálok belépni. Ezért részt Osztraván a  Fedor Gabčan által vezetett rövid elméleti és gyakorlati bemutatón, ahol megismerkedtem a cianotípia, az argentotípia és a platinotípia alapjaival”.

Fotó:  Sedliak Pál

Azt is elárulta: nagyon sokat köszönhet a Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábornak is, ahol tovább csiszolgatta az addigi ismereteit, valamint Zalka Imre irányításával megismerkedett a kollódiumos-nedves eljárás alapjaival.

„Nagyon érdekes volt a budapesti Ágens Galéria által e témában szervezett Vékás Magdolna-előadás is. Majd 2013-ban a pozsonyi fotóhónap alkalmából lehetőségem volt részt venni Anna Strikland amerikai fotóművész többnapos bemutatóján, s vezetésével kipróbálni a guminyomat-készítést. Itt tartok most, de még rengeteg kulisszatitkot szeretnék megismerni ezekről a régi fotográfiai technikákról, kifejezési módokról” – derült ki a továbbiakban.

Győzött a Szlovák Fotószövetség idei fotópályázatán

Az elmondottak eredményeként archaikus eljárással készített fotóit más helyszínek mellett már Magyarország fotográfiai fellegvárában, a Mai Manó Házban és a budapesti Ágens Galériában is kiállították, illetve némelyek különböző fotográfiai szaklapokban is megjelenhettek. Sikereit múlt héten azzal koronázta meg, hogy Rózsahegyen átvehette a Szlovák Fotószövetség által kiírt idei fotópályázat győztesének járó oklevelet.

Holop Ferenc beszédében hangsúlyozta: „Elmondhatjuk, hogy Szlovákiában, Magyarországon, s talán az egész világon kevesen vannak olyanok, akik egyszerre ennyi nemes archaikus eljárással készült fotót tudnának bemutatni.  Azt gondolom, hogy Sir John Herschel, az argentotípia és a cianotípia vagy William Willis, a platinotípia felfedezője is szívesen fogna kezet Tiborral és gratulálna neki“.

Fotó:  Sedliak Pál

Úgy véli: több szempontból is fontos, hogy ismerjük, újra felfedezzük s éltessük ezen eljárásokat. „Az eredetek felfedezése mindig fantasztikus időutazást ígér, s visszarepítve minket az időben megmutat egy olyan világot, melyben felettébb fontos volt a tárgyi és a technikai tudás, valamint az elmélyültség, a részletekre való odafigyelés és a kézművesség.”

A Helios Fotóklub elnöke portálunknak elmondta: e kiállítás három hónapig, a Zichy-pontban zajló rendezvények alatt lesz megtekinthető. Azonkívül a megnyitó ünnepségről lemaradt látogatók augusztus 18-án és 19-én délután a szerző jelenlétében szemrevételezhetik munkáit, s eközben talán újabb titkokra is fény derül. Nagy érdeklődés esetén a hétvégi nyitva tartást majd megismétlik egy további hétvégén.

Varga Tibor kiállítása
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.