2014. október 3., 15:55

Saját szobrát leplezi le Günter Grass

GDANSK. Günter Grass, az irodalmi Nobel-díjas német író, költő, szobrász és grafikus leplezi le vasárnap szülővárosában, a lengyel tengermelléki Gdanskban - az egykori Danzigban - saját, A foglyul ejtett hal című szobrát.
Az esemény a 87 éves, német-kasub származású író tiszteletére idén már hatodik alkalommal megrendezett Grassomania fesztivál egyik fő eseménye lesz.

A 80-as években készült, bronzból öntött, 130 kilogramm súlyú, 1,3 méter magas szobor egy lepényhalat tartó emberi kezet formáz. Az alkotás, amely Grass egyik, magyarul A hal címen megjelent regényére utal, a gdanski Günter Grass Galéria előtt fog állni. Eddig az író lübecki házának kertjét díszítette, és egy gdanski cég vásárolta meg az írótól.

A fesztivál keretében bemutatják a 81 éves germanista, a Wroclawi Egyetem nyugalmazott professzora, Norbert Honsza Grassról írott monográfiáját, a Bádogdob írója életének és munkásságának Lengyelországban első ízben megjelenő átfogó összefoglalóját. A promóción jelen lesz a szerző is, aki hosszú évek óta foglalkozik Grasszal, több könyvet írt róla. Nem kerüli meg a baloldali német író életrajzának legvitatottabb mozzanatát, a hitleri Waffen SS-beli fiatalkori katonai szolgálatát.

Gdansk számítógépes játékkal is ünnepli híres szülöttét. Az interaktív, Grassówka nevű "oktatójátékot" Grass regényhősei ihlették, és az író Danzigban játszódó műveinek nyomába ered.

Grass 1927-ben született Danzig Szabad Városban (Freie Stadt Danzig), ahol gyermekéveit töltötte. 1993-ben Gdansk díszpolgárává választották. A Gdanski Egyetem díszdoktora. Danzigról írott regénytrilógiája - A bádogdob, Macska és egér, Kutyaévek - világsikert aratott.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.