2012. március 22., 09:05

Riválisok párbeszéde a Komáromi Szalonban

RÉVKOMÁROM. A 3. Komáromi Szalon elnevezésű rendezvényt tartották meg Révkomáromban a Szabad Újság hetilap és az Új Szó napilap főszerkesztőinek részvételével. Molnár Judit és Molnár Norbert főszerkesztőket Hadas Miklós szociológus és Sánta Szilárd irodalomtörténész, egyetemi oktató faggatta a Mokka kávézóban.

A Szólás /szabadság című est keretében bemutatkoztak a lapok. Hadas Miklós mindenre kiterjedően elemezte címlapjukat, tartalmukat, sőt, még a betűiket és a betűelütéseiket is.

A szociológus úgy véli, a Szabad Újságban több az érzelem, az Új Szóban több a ráció, a napilap függetlenebbül áll hozzá a történésekhez. Molnár Judit, a Szabad Újság főszerkesztője leszögezte: a a Szabad Újság nem pártlap, készítői egy érték mellett tették le a voksukat.

„A kisebbségi lapoknak nálunk az a pechje, hogy nem tudják pontosan behatárolni olvasói rétegüket” – hangoztatta Molnár Norbert, az Új Szó főszerkesztője.

A beszélgetés során szóba került többek között a Gorilla-irat, miként az is, hogy a két sajtótermék milyen módon tálalta az ügyet.


A továbbiakban felmerült a felvidéki magyar újságíróképzés kérdése, miként az is, hogy a nyomtatott sajtót fokozatosan háttérbe szorítják az internetes hírportálok.

Vitat tárgyát képezte a beszélgetőesten, vajon megélne-e a Felvidéken egy újabb magyar napilap. „Kamikaze akció lenne. Először az új lap menne tönkre, azután talán vinné magával az Új Szót is” – állította Molnár Norbert.

Sánta Szilárd felvetésére, hogy az újság ablak a világra, s vajon milyen a két lap világa, Molnár Judit főszerkesztő azt mondta: „A Szabad Újság világa magyar világ, és ez így van jól”. Molnár Norbert az Új Szó vonatkozásában nyitott világról, nyitott értékrendről beszélt. Mindkét lap esetében fontos az őszinteség és a minőség – mondta befejezésül Sánta Szilárd irodalomtörténész.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.