2018. július 19., 17:44

Rengetegen látták az Arany János-mobiltárlatot

Hetvenezren látták eddig a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából tavaly júliusban útjára indított autóbuszos vándorkiállítását.

aranybusz_02.jpg
Fotó: Virsinszky Tamás

A tavalyi indulás után pár héttel már le kellett zárni a jelentkezést, hiszen szeptember közepéig több mint 400 helyszínre hívták meg a buszt. Az elmúlt tizenkét hónapban folyamatosan úton volt a mozgó Arany János-tárlat, jelenleg a 195. helyszínen fogadja a látogatókat.

Eddig hetvenezer látogató kapta meg a Toldi Miklós hőstetteit ábrázoló, ingyenes látogatásra jogosító buszjegyet. A legtöbben tavaly novemberben Győrben szálltak fel buszra, egy nap alatt 930-an.

A busz eddig csaknem 20 000 kilométert tett meg, a legtávolabbi helyszín a Budapesttől 800 kilométerre fekvő Kézdivásárhely volt, de Erdély több városában, sőt a Felvidéken és Horvátországban is járt már a kiállítás.

Meglátogatta továbbá az alig 1000 fős Sáta falunapját, a marcellházai bajusztalálkozót, a gyulai Shakespeare-fesztivált, a Művészetek völgyét, sőt még a sátoraljaújhelyi börtönt is. Ellátogatott a tárlat Nagyidára és Arany János szülőhelyére, Nagyszalontára is, ahol a 93 éves Dánielisz Endre személyében nemcsak a legidősebb látogatót, de egy jelentős Arany-kutatót is köszöntöttek.

A projektben mintegy harmincan dolgoznak; a buszt minden helyszínen két múzeumpedagógus is kíséri, akik szükség esetén informatikusok, takarítók, autóbusz-szerelők, anyagbeszerzők, fényképészek, testőrök is egyben.

A vándorkiállítás harmadik vendégkönyve is betelt, ez év májusban pedig a Magyar Múzeumi Egyesület különdíjjal tüntette ki az Arany200-buszt.

A busz október végéig lesz úton a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján látható menetrend szerint.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.