2018. január 19., 19:51

Rekordot döntött a látogatottság a galántai múzeumban

A Galántai Honismereti Múzeum a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat által fenntartott intézmény, amely a városközpontban, a római katolikus templom és plébánia mellett lévő történelmi épületben található. A múzeumot 1969-ben alapították, azóta is nagymértékben hozzájárul a természet és a társadalom sokoldalú, tárgyi emlékekkel való dokumentálásához.
201801191816490.Tradicne_hry_na_nadvori_muzea.jpg
Galéria
+4 kép a galériában


A látogatókat érdekes állandó tárlatok és változatos időszaki kiállítások várják a múzeum felújított termeiben. Ezen kívül a múzeum alkalmazottai különféle szemináriumokat, konferenciákat és rendezvényeket szerveznek. A kultúrára való nevelés kapcsán tárlatvezetést biztosít az egyénileg érkezőknek és a csoportos látogatások során, iskolák számára pedig múzeumpedagógiai tevékenységeket kínál.

Megnőtt az érdeklődés

A 2017-es évben a Galántai Honismereti Múzeum látogatottsága 65%-kal növekedett az előző évhez képest. Ehhez nagyban hozzájárultak a már hagyományosnak mondható és az új egynapos rendezvények is. Az iskolák körében egyre népszerűbbek a múzeumpedagógiai foglalkozások. A húsvét- és a karácsonyváró családi napot, a Múzeumok éjszakáját és a Szellemek a múzeumban elnevezésű rendezvényeket több százan látogatták.


A tavalyi évben 5 időszaki kiállítást valósítottak meg különböző rendezvények kíséretében. A Sárkánybarlangok című kiállítást a liptószentmiklósi Szlovák Természetvédelmi és Barlangászati Múzeumból kölcsönözték.

Február első hetében a Különleges emberek című viaszbábu kiállítás vonzotta a látogatókat. A világszerte elismert zeneszerző, Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója kapcsán emlékkiállítást szerveztek, amelyen Tavaszy Noémi festő- és grafikusművész Kodály inspirálta alkotásait is megtekinthették az érdeklődők.


Jozef Miloslav Hurban születésének 200. évfordulója kapcsán kiállításon mutatták be az életművét.  Az Alsó-Garam menti népviselet című kiállítást a lévai múzeum adta kölcsön az őszi hónapokra. Az év végén a Karácsony a 20. században című kiállítást sokan megnézték.

A kiállítások és a rendezvények szervezésén kívül számos más tevékenységgel foglalkoztak a múzeumban. A galántai Joseph Haydn művészeti alapiskola két koncertet tartott a múzeumban. A szakdolgozók és lektorok több konferencián, előadáson és kiállításon vettek részt Galántán kívül is. Új együttműködés vette kezdetét a galántai óvodákkal, ami számukra rendszeres tematikus múzeumlátogatást jelent. A múzeum kedvelt helyszíne volt a nyári táboroknak is. A 2017-es évben 3 alkalommal is kiadták múzeumi közlönyüket.

2018 - tervekkel teli év

A múzeum hosszú távú céljai közé tartozik a társadalom szellemi és kulturális értékeinek megőrzése és fellendítése a galántai régióban. A gyűjtemény ápolása és bővítése mellett idén a publikációs tevékenyégre, különféle kiállítások, szakelőadások és konferenciák szervezésére összpontosítanak. A lektorok tevékenysége a látogatottság növelésére irányul majd az év folyamán. Szeretnék elérni, hogy a galántai régióba látogató turistákkal megismertessék a múzeumot, s ebben segíthet a saját honlap létrehozása. 2018-ban több egynapos, ingyenes rendezvény is lesz, a múzeumpedagógiai célok között szerepel új kapcsolatok kialakítása, új múzeumpedagógiai foglalkozások létrehozása alapiskolák számára, és vonzó programkínálat a középiskolásoknak.

Kiállítások

Az idei év során változatlanul megtekinthetőek az  állandó kiállítások, amelyek a galántai régió kulturális örökségét mutatják be. A  19. és 20. századi városi lakáskultúrába ad bepillantást két bútorkollekció , a szakrális emlékek a régió templomaiból származó tárgyi emlékeket ismerteti. A galántai régió hagyományos népi kultúrája a néprajzi kiállításon ismerhető meg, ahol népi lakásbelső, népviseletek és különféle használati tárgyak idézik a környező falvak lakosainak valamikori életvitelét.


A látogatók által leginkább csodált tárlat az 1909-ből származó gyógyszertár berendezése. A régió képzőművészetét jelenleg Anton Dubrovský sopornyai származású festő alkotásai képviselik. A látogatók megtekinthetik a múzeum speciális kutatási területére irányuló kiállítást Molnármesterség és malomipar a Kis Duna és a Vág alsó folyása mentén címmel. Az utolsó részben pedig a régió régészeti leleteit tárják fel.

Különféle témájú időszaki kiállítások várják idén a látogatókat. Február 7-től az Avarok és szlávok a Dunától északra című kiállítás tekinthető meg, amely a komáromi, martini és tapolcsányi múzeumok közös munkájának eredményeként jött létre. A múzeumok éjszakája apropóján A komlótól a sörig című tárlat kerül bemutatásra. Kiemelt szerepe lesz az őszre tervezett kiállításnak, amely a szlovák történelem jelentős évfordulóit taglalja. Decemberben pedig Az izgalom biológiájával foglalkoznak, amely lényegében Selye Jánosnak, a stresszelmélet felfedezőjének az emlékkiállítása. 

Várható rendezvények

A múzeumok éjszakáját idén is a galántai városi művelődési központ együttműködésével szervezik. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a látogatók a múzeumon kívül ellátogassanak a város történelmi Esterházy kastélyaiba is. A húsvét- és karácsonyváró családi napokat idén sem hagyják ki, ekkor ingyenes a belépés az ünneppel kapcsolatos alkotóműhelyekbe. Idén három új rendezvényt indítanak. A múzeum kihelyezett kiállításainak napja április 24-ére esik, június elsején gyereknapot tartanak a múzeumban. A tavalyi nagysikerű Szellemek a múzeumban című rendezvény folytatásaként a Rejtély a múzeumban című projektet valósítják majd meg. Szeptemberben nyílt napokat tartanak, amelyek során a múzeumi munkát szeretnénk jobban megismertetni és megszerettetni a látogatókkal.

Befektetési tervek

Az év elején kerül sor a múzeum emeleti feljárója történeti falfestésének restaurálására és a kiállító terem kifestése. A Galántai Honismereti Múzeum 3 műemléképületet gondoz, ezek a Jókai és a Tallósi Vízimalom, valamint a Taksonyi Tájház. A legnagyobb beruházási tervek éppen ezeknek az épületeknek a javítására és fenntartására irányulnak. Ebben az évben befejeződik a Tallósi Malom vízikerekének megjavítása, s a tervek szerint a malom 2018 tavaszától lesz újra látogatható a nagyközönség számára. A múzeum további terve a Taksonyi Tájház mögötti raktárhelyiség és közösségi terem felújítása.


A múzeum legfőbb célja, hogy minden korosztály számára vonzó kirándulási célpont legyen. Ennek érdekében a személyre szabott tárlatvezetés mellett egyéb programokkal is kedveskednek a látogatók számára. Náluk a múzeumlátogatás nem unalmas sétát jelent a kiállított tárgyak között, hanem élménydús informálódást, ahova tapasztalataik szerint szívesen járnak vissza az emberek.

201801191816490.Tradicne_hry_na_nadvori_muzea.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.