2017. augusztus 28., 16:53

Rekordot döntött a két nyárzáró balatoni fesztivál

ZAMÁRDI. 125 ezer látogatót vonzott augusztus 23-26. között a Balatonra a STRAND fesztivál és a B.my.Lake.
201708281657040.bb.jpg

Öt éve tart a MOL Nagyon Balaton elnevezésű programsorozata, amelynek a két augusztusi fesztivál is része. A Nagyon Balaton programjain idén egymilliónál is többen vettek részt.

A programsorozat két, kiemelkedő eseménye, a STRAND és a B.my.Lake fesztiválok szintén öt éve indultak, vasárnap reggelig rekordszámú látogatót vonzottak a Balatonra. Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton vezetője arról beszélt, hogy a két fesztiválra 125 ezren látogattak el.

A legnagyobb érdeklődés Parov Stelar és John Newman koncertjét övezte. Népszerű volt a kertmozi, a tábortűz és a napi vetélkedők is, a B.my.Lake fesztiválon pedig Solomun és Sven Vath hozott teltházat.

Habár a két fesztivál véget ért, a MOL Nagyon Balaton még szeptemberben is tart. A hónap közepén például a Tankcsapda lép fel két, összekapcsolt komp fedélzetén - erre a programra már minden jegy elkelt.

A szervezők már azon is dolgoznak, hogy a 2018-as MOL Nagyon Balaton sorozat még korábban, tavasszal elindulhasson. A STRAND és a B.my.Lake fesztivál viszont jövőre is a szezon végén, 2018. augusztus 22-én startol Zamárdiban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.