2011. július 2., 13:09

Rejtélyek és viták - Maja kiállítás a Quai Branly múzeumban

BUDAPEST, PÁRIZS. Minden riasztó jóslat jó valamire. Az egyik rejtélyes maja naptár 2012. december 21-re ígér nagy változást, egyesek szerint maga a világvége következhet be ezen a napon. A párizsi Quai Branly múzeum és a guatemalai kormány számára ez alkalmat teremtett arra, hogy ismételten felhívja a figyelmet a titokzatos közép-amerikai civilizációra.

"Gyökeres változást hoz" 2012 decembere

A guatemalai kormány kampányt indított annak érdekében, hogy a turistákat "a maja világ szívébe" csábítsa. Mint erről kiadott közleményében hangsúlyozta, ha igaz is, hogy a maja naptár, a maja hagyomány szerint a jövő decemberi időpont gyökeres változást hoz, ez elsősorban "egy új civilizáció irányába tartó spirituális fejlődésre utal", ezért időszerű most a közép-amerikai országba látogatni.

Az öt éve megnyílt párizsi Quai Branly múzeum, amely az egzotikus népek és kultúrák hagyományát őrzi, a maga részéről a 2012-es rejtély beharangozásaként október 2-ig kiállításon mutatja be a maják történetét.

Maja, a hajnaltól az alkonyig - ez az önmagában is kissé titokzatosan hangzó cím az i. e. III. évezred végén feltűnt és hosszú története során többször is elsüllyedt, majd újra feltámadt civilizáció megpróbáltatásaira utal - írta a párizsi Le Monde.

A maja kultúra két ízben is - 150-ben és 900-ban - összeomlott különböző ökológiai csapások és háborúk következtében, majd a spanyol hódítás vetett véget a birodalomnak. Guatemala mai lakói jórészt a maják leszármazottai.

A rémület és a pompa mesterei 

A párizsi kiállításon bemutatott 160 maja emlék, dekoratív tárgy, temetési tartozék, építészeti elem és díszítés az utóbbi időben végzett ásatások anyagából került ki. A plakáton egy 200-ból való, kagylókból és jádekövekből készült, a halál istenét megjelenítő, eredetileg kis méretű mozaik látható, amely - akárcsak a gondosan válogatott kiállítás egész anyaga - rendkívül hatásos.

A Le Monde kiemeli, hogy a maják értettek mind a rémület, mind a pompa érzékeltetéséhez. A figurák ajka nyitott, a szemek kidagadnak, a nyelv kinyúlik, a jaguárok üvöltenek, a kék szín világít.

Guatemala büszke arra, hogy a több mai közép-amerikai ország területén virágzott bonyolult és különös civilizációnak a bölcsője, és mindent megtesz a területén lévő 17 maja régészeti hely megóvásáért.

2003 óta Richard Hansen, az amerikai Idaho egyetem régésze folytat nagyszabású új ásatásokat a térségben, különösen az őserdő szívében található Cuenca del Miradorban, amely e kultúra egyik leglátványosabb maradványa. A munkát a több guatemalai üzletember által létrehozott Pacunam alapítvány támogatja, amely nagy szerepet játszott a párizsi kiállítás létrehozásában is, de ezzel kapcsolatban bírálatok is elhangzottak.

Elit turizmus a maja lelőhelyeken

A Le Monde Diplomatique egyik cikke szerint a vállalkozók a maja lelőhelyek térségében "régészeti és természeti parkok" létrehozását tervezik azok számára, akik megengedhetik maguknak ezt a fajta elit-turizmust. Fernando Paíz, az ásatásokat pénzelő egyik üzletember, a Walmart áruházlánc közép-amerikai leányvállalatának elnöke "szórakoztató és szellemi purifikációs régészeti parkot" tervez, és ez aggodalmat kelt a helyi lakosság körében.

A párizsi kiállítással kapcsolatban fenntartásait hangoztatta mások mellett az Amnesty International is, mert annak egyik szponzora a Perenco kőolajtársaság, amelynek olajkitermelési módszerei az emberjogi szervezet szerint veszélyeztetik a környezetet. Másfelől viszont ez a cég támogatta Charlotte Arnauld francia régésznő jelentős ásatásait, amelyek 2003 előtt folytak szintén a maja civilizáció feltárására.

Hector Escobado, Guatemala kulturális és sportminisztere azzal indokolta az üzleti szféra által nyújtott támogatás szükségességét, hogy "a pénzhiány miatt a régészeti helyek 95 százalékán eddig nem voltak ásatások". Sok maja emléket időközben kiraboltak és minden kiemelt darab örökre elveszett a tudomány számára. A kutatás pedig nagyon költséges, mert a régészeti helyeket utak hiányában csak igen nehezen lehet megközelíteni: elérésükhöz két-három napi gyaloglásra van szükség az őserdőben vagy helikopterre.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.