Reigl Judit 100 a Műcsarnokban - KÉPEKKEL
Idén május 1-jén lett volna százéves az absztrakt expresszionizmus világhírű, magyar származású képviselője, Reigl Judit. Művei ma már százmillió forintokért kelnek el a világ legnagyobb aukciósházainál, festményeit pedig olyan neves intézmények gyűjteményében őrzik, mint páldául a Metropolitan Múzeum, a Guggenheim Múzeum, a párizsi Pompidou Központ, a londoni Tate Modern. Ezúttal a Műcsarnokban egyszerre állították ki Reigl Judit főbb műveit és soha nem látott festményeit.
Ha úgy lépünk be a kiállítótérbe, hogy semmit sem tudunk az alkotóról, rögtön az az érzésünk támad, hogy egy csoportos tárlatra csöppentünk, hiszen minden falon más stílusban készült festményeket látunk. Pedig az öt teremből négyben Reigl különböző korszakában készült alkotásai kerültek a falakra. Nos, a művész igazából nem tartozott egyetlen csoporthoz sem tartósan, örökké kísérletezett.
A klasszikus festészettől jutott el előbb a szürrealizmusig, majd a totális automatikus íráson és a gesztusfestészeten át a teljes absztrakcióig. Életművének korszakai egymásra épültek, sokszor egymást átfedve, szorosan összefüggtek. Ha bizonyos periódusában figurákat is megjelenített vásznain, azok biztos, hogy nemtelenek. Szinte soha nem használt ecsetet.
Reigl Judit 1923. május 1-jén született Kapuváron. 1941 és 1945 között Budapesten a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán végezte tanulmányait Szőnyi István növendékeként, majd a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként két évet töltött Olaszországban. Ravennában ismerkedett meg későbbi élettársával, a brit szobrásszal, Betty Andersonnal. 1948 végén ugyan hazatért Magyarországra, de úgy döntött, végleg elhagyja hazáját. Szabadságvágya az életét éppen úgy meghatározta, mint a művészetét.
1950 júniusában érkezett Párizsba, ahol alkotói szemléletére a szürrealizmus gyakorolt nagy hatást. Itt került kapcsolatba a kortárs művészettel és a formai kísérletekkel. 1954-ben Hantai Simon közvetítésével ismerkedett meg André Bretonnal, aki a következőképpen vélekedett a művésznőről:
„Ön olyan eszköztárral rendelkezik, amely lenyűgöz engem, és biztos vagyok benne, hogy hatalmas dolgokra képes”. Ugyanebben az évben megszervezte Reigl első egyéni kiállítását. Ekkor még szürrealista, figuratív kompozíciókat készített, ezekkel aratott sikert, ám hamar szakított a szürrealistákkal. 1955-től már a gesztusfestészet problémája foglalkoztatta. Az 1955–1958-ban fehér alapú, vastag festékfoltokból álló Robbanás-sorozatát ipari festékpor és lenolaj keverékével készítette, és azt egy hajlított függönyrúddal kente szét.
Az 1958-ban és 1959-ben a körkörös irányú mozdulatokkal megfestett Dominancia-központ című sorozat képei tartalmukban és létrehozásuk eszközeiben is változást hoztak. A művész ezúttal puszta kézzel vitte fel a festéket a vászonra.
Reigl Judit festészetében 1958-ban új szakasz kezdődött, az 1965-ig tartó Guano-periódus. A kifejezést József Attila A város peremén című verséből vette, mert ezek a képek olyan elrontott vásznakra készültek, amelyek korábban a műterem padlóját borították, azokon járt, dolgozott éveken keresztül. Az újrahasznosított, a foltoktól megvastagodott vásznak felületét használta fel a Guanó-sorozat elkészítésére. A vásznon felgyülemlett festéket kedvére kaparta, dörzsölte, alakította.
Ugyancsak ekkortájt dolgozott a Tömbírás című sorozatán, amikor a vásznon hirtelen emberi torzó megjelenésére lett figyelmes. A vászonra felvitt festés sűrű rétegeiből árnyékként előbukkanó antropomorf formák végül az Ember-sorozat fő motívumává váltak, és sorra születtek az aranysárga-fekete, kék-fekete, piros-narancssárga képek. A Folyamat című sorozatában pedig visszatért a gesztusfestészeten alapuló absztrakt festészethez, amelynek ihletője a klasszikus zene volt. Ezek a sorozatok az életmű leginkább megbecsült darabjai.
1976-ban megismerkedett a párizsi Galerie de France későbbi igazgatójával, aki több önálló kiállítást is szervezett a művésznőnek.
A Gomolygás, csavarás, oszlop, fém, illetve a Hidrogén, fotonok, neutríno című sorozataiban a lét kérdései és a világegyetemre vonatkozó problémák foglalkoztatták. A kilencvenes évek második feléből származó Kívül sorozat festményein újra megjelennek az egész alakos emberi figurák. A zuhanás, emelkedés, súlytalanság problémája már korábban is érdekelte. A New York-i World Trade Center megsemmisítése mélyen megrendítette Reigl Juditot. A lángoló toronyépületek és a magasból aláhulló emberek apokaliptikus képe több festményén is megjelenik. Ezeknek a 2001. szeptember 11. címet adta.
Már nyolcvanéves is elmúlt, mire Makláry Kálmán közreműködésével kezdték megismerni Magyarországon is a műveit. Reigl 2004-ben találkozott a műgyűjtő Makláryval, akinek kezdeményezésére a Műcsarnokban rendezték meg az első magyarországi életmű-kiállítását, ezt öt évvel később a debreceni MODEM, majd a 2014-ben a Ludwig Múzeum retrospektív tárlata követte. Reigl Judit szinte élete végéig dolgozott, 2020. augusztus 6-án hunyt el.
A Műcsarnokban látható kiállításon hét évtizedes alkotói életútjának legjelentősebb műveit tekinthetjük meg, amelyeknek sorát a Második párizsi iskola magyar származású művészeinek képei, illetve a csoport kiemelkedő francia képviselőinek több festménye zárja le.
A Második párizsi iskola egy helyhez (Párizs) és egy adott időszakhoz (1945–1965) kapcsolódó művészeti csoportosulás összefoglaló neve. Ezekben az években több mint 350, nonfiguratív műveket alkotó művész élt és dolgozott Párizsban. A kiállításon olyan ismert és kevésbé ismert művészek mutatkoznak be, mint Bíró Antal, Braun Vera, Fiedler Ferenc, Hantai Simon, Kallós Pál, Kolozsváry Zsigmond, Anton Prinner, Rozsda Endre, Szóbel Géza, Vajtó Ágota, Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle és Jean Degottex.
Ez a nagyszabású kiállítás Reigl Judit születésének centenáriumára október 4-én nyílt meg a Műcsarnokban, és január 28-áig látogatható. Emellett Berlinben és Párizsban is kiállítással emlékeznek meg a művész 100. születésnapjáról.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2. számában.
