2012. július 24., 16:10

Piros festékkel leöntötték Pozsonyban Sztálin szobrát

POZSONY. Ismeretlen elkövető piros festékkel leöntötte Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Galéria által kiállított Sztálin-szobrot.

A galéria az esettel kapcsolatban nyilatkozatot bocsátott ki, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy bűncselekményt követett el a rongáló. Sztálin szobra ugyanis gyűjteményi tárgy. A Szlovák Nemzeti Galéria értesítette  a rendőrséget, és feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A helyiséget kamerák figyelték, így az esemény digitális hordozón is rögzítve van.

Az intézmény illetékese a SITA hírügynökséggel közölte: a szobor megtisztítva ismét az eredeti helyén áll. A galéria reményét fejezte ki, hogy az eset nem ismétlődik meg, ugyanakkor emlékeztetett: a múltban is előfordult, hogy műalkotások hisztéria, gyűlölet és eszeveszett  pusztítás áldozatául estek.

A galéria annak a kiállításnak a keretében állította ki a Sztálint megörökítő szobrot, amely a múltunkkal való megbékélést szolgálja. A kiállítás iránt mutatkozó óriási érdeklődés a galéria megítélése szerint bizonyítja a szándék létjogosultságát.

A „Félbeszakított ének – A szocialista realizmus 1948-56 közti művészete“ című kiállítás a Szlovák Nemzeti Galéria idei fő attrakciójának számít. A rendszerváltás óta ez az első olyan kezdeményezés, amely az adott korszak képzőművészetének bemutatását  célozza.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.