OTTO - Mozaikkockák Szabó Ottó festőművészről

A kötet szerkesztője megszólított nagyon sok barátot, kortársat, művészettörténészt, ismerőst, mindenkit, aki valamilyen szinten kapcsolatban áll Szabó Ottóval, hogy írjanak egy rövid kis emléket, jellemzést róla, mert az volt a terv, hogy ezekből az írásokból áll össze mozaikként ő, mint ember, s mint művész.

A könyvbemutató kapcsán a művész beszélt önmagáról és művészetéről is: "Ady Endrénél találtam egy nagyszerű idézetet, ami pontosan kifejezi az én belső emberemet. Az pedig úgy hangzik, hogy Õs napkeletet ilyennek álmodta, mint én vagyok, derűsnek, búsnak, büszke szertelennek, kegyetlennek, de ki elvérzik egy gondolaton. Szóval, ilyennek álmodtak engem is. Ady, József Attila, Pilinszky, Nagy László, ezek meghatározó élmények voltak a számomra, valahogy azt éreztem, amikor verseiket olvastam, mintha én fejezném ki magam. Mint hogyha helyettem beszélnének."

A  könyvet a művész számos alkotásairól készült reprodukciója mellett kiegészítik a kortársaktól, barátoktól, művészettörténészektől vett idézetek.  „Az első közös vonás Oti és köztem, az embert próbáló kockázatvállalás. Eddig csak magamról tudtam, hogy képes vagyok olyan munkákba belevágni, amiről egyáltalán semmit, vagy csak keveset tudok. Jobban megismerve őt, tovább szaporodtak a közös vonások, úgymint életszemlélet, mint vállalkozó, mint  szervező, mint közösségi ember és barát. Így és itt kezdődött a barátságunk, az egymás iránti tiszteletből és megbízhatóságból“ - vallja a magyarpollányi Diénes Attila szobrászművész.

Szabó Pál fizikus, a művész testvéröccse azt mondja: "minden egyes első munkája mellett ott voltam, és úgy is mondhatnám, hogy a nyelvét, azt a nyelvezetet, amiben ő fogalmaz, és amiben ő fest és amiben ő fogalmazza meg a gondolatait, a képeit, azt sokszor úgy érzem, hogy talán jobban értem, mint ő, mert én azt is látom a sorok mögött, vagy a vonalak mögött, amit ő talán nem lát. Csak én sokszor tudom azt, hogy mikor mit élt át, és tulajdonképpen milyen élménye tükröződhet le egyes vonalak, egyes gondolatok, egyes képek mögött."

Elismerősen szólt az alkotóról Fecsó Szilárd, képzőművész-tanár is: "Bizony, aki Oti közelébe kerül, bármilyen képzőművészről legyen szó, mindenképpen a hatása alá kerül. Úgy, mint képzőművész, s úgy, mint ember is."

Veress Zsuzsa gimnáziumi tanár Pápáról így ír: „Elvontságára bizonyság, hogy mennyire szereti a „nemszíneket”. A különböző árnyalatú fehéreket és feketéket, melyek visszaverik, illetve elnyelik a színeket. Ugyanígy nyelik el Szabó Ottó festményei a korábbi változatokat: amiképpen a fehérben – feketében ott van az összes szín, azonképpen ott van a festményekben minden előzmény. Mert a művész sajátos alkotási módszere, hogy először színesen ábrázol, avagy szöveget ír a felületre. Aztán le- és átfesti a felületet".

Manapság kevés kortárs alkotás nyűgözi le a szemlélőt olyannyira, hogy egy percnél tovább álljon előtte. Szabó Ottó műveinek mindegyike elgondolkodtat és magukhoz láncol. "Olyan formanyelvet használok, amit értenek, vagy ami minimum megszólítja az embereket. Általában azt szokták mondani, hogy hatásosak a képeim, tehát nem lehet mellettük csak úgy elmenni, megállítják az embert."

Szabó Ottó olyan művészeti vonalat teremtett a Felvidéken, amely mára már megkerülhetetlen. Õ a leggyakrabban foglalkoztatott művész szakrális területen. Jankovics Marcell már évekkel ezelőtt felfigyelt Ottó művészetére, és a budapesti kultúrtörténész a következőképpen jellemezte művésztársa munkásságát: „Azok a művészek, nemcsak festők, hanem szobrászok is, akik az emberi test – és lélek! – fájdalmát, a halál rettenetét próbálják megragadni, kevesen vannak, de ők a legnagyobbak. Alig akad az elmúlt három évszázadban vallásos tárgyú mű, mely, ha megrendíteni nem is tud, de legalább megindítana. Szabó Ottó képsorozata a megnyugtató bizonyság afelől, hogy még van bennem érzékenység, és hogy van kortárs művész, ráadásul magyar és fiatal, aki képes megrendíteni a „Fájdalmak Férfia“ kálváriájával.“

Szabó Ottó már négy keresztutat festett. Az egyenként 14 stációból álló sorozat témája mindig kötött, mégis, mindegyik más-más hatású. "Nem nagyon lehet a realizmustól elrugaszkodni, ezért általában a háttérben szoktam tombolni. Ezek az állomások és még a testhelyzetek is általában szimbólum jellegűek. Úgyhogy nem nagyon lehet kibújni ez alól. De a háttér, amit  a legtöbb művész csak feketén ott hagy, vagy nagyon sötéten ott hagy, vagy esetleg bearanyoz, azzal lehet mit kezdeni, abba nem szól bele senki".

„Az Ének a kígyóról, Ének a magyarokhoz, Ének Erdélyről és a többi festményt az a művész hozta létre, akit keresztény hite, a szülőföld szeretete és olyan szakmai tudás vezérel, amely nagyban megkülönbözteti őt a mai felületes, ünnepelt zseniktől" - irja Duncsák Attila, kassai festőművész.

A művészt bevallása szerint – diplomamunkája óta erősen foglalkoztatja a magyar exodus témája. Több festményen nyilvánvaló jelekkel utal a témára. "Hogyha valaki elkezdi figyelni a hátteret, akkor ott rengeteg alakot lát, de ezek az alakok teljesen le vannak egyszerűsítve, még arcok sem nagyon vannak, hanem csak alakok, csak árnyak, csak leegyszerűsített figurák".

Szabó Ottó a vonalak szerelmese és mestere. Grafikus mivoltát festményein sem leplezi: "Én szeretek rajzolni. Nekem a rajz létfontosságú dolog. Mai napig is szinte minden nap rajzolok" - vallja.

Az est végén Szabó Ottó beavatta hallgatóságát az ipolynyéki templom kupolájában készülő secco festésének kulisszatitkaiba is.