2019. november 15., 15:11

Önálló műsorral jelentkezett a Sendergő

A 2013 szeptemberében megalakult ipolysági Sendergő Gyermek Néptánccsoport fontos mérföldkőhöz érkezett; november második vasárnapján első, Kicsi nékünk ez a ház! című önálló műsorával lépett a helyi városháza színháztermének színpadára.

Sendergő
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Sendergő

A pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes korábbi két táncosa, Konkoly Annamária és Konkoly László 2009–2012 között a pozsonypüspöki Apró Szőttes gyermek néptánccsoportot irányította. Mivel már Pozsonyban is foglalkoztak gyerekekkel,

Ipolyságra költözésük után természetes volt, hogy hozzáfognak egy csoport toborzásához, működtetéséhez.

Fotó:  Sendergő

A kezdeti időszakra a Szőttes korábbi tánckarvezetője, Konkoly László így emlékezett vissza: „Mondhatjuk, hogy szinte teljesen a nulláról kezdtük. Tizenhat gyermek alkotta az első csapatot, de minden évben jött hozzájuk még néhány. Megalakulása után három évvel a Sendergő már aranysávos lett az Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek-néptáncfesztiválon, azóta pedig minden esztendőben meg is védték ezt a címet.”

A jelenleg mintegy hatvan 8–18 éves gyermek alkotta közösség működéséért, tevékenységének kulturális, társadalmi, nevelő és oktató aktivitások révén megvalósuló támogatásáért, valamint az anyagi és technikai feltételek megteremtéséért a FolkHont polgári társulás felel.

A társulás további tevékenysége közé tartozik koncertek, kulturális és közhasznú rendezvények megvalósítása, a kisebbségi kultúra védelme és fejlesztése, továbbá a különböző szabadidős tevékenységek, kézműves foglalkozások, workshopok, versenyek és találkozók szervezése.

Fotó:  Sendergő

A közösség tevékenységi köre tehát szerteágazó, miként arról a csoportvezető, Konkoly László is beszélt: „Eddig évente két nagy önálló rendezvényt tudtunk megvalósítani, a Tulipános Láda nevű alkotó- és tánctábort, valamint egy – egyéb résztvevőket is felvonultató – kis karácsonyi fesztivált, a Karácsonyváró Sokadalmat. Ez bővült most háromra, hiszen a csoport eljutott egy olyan szintre, hogy már be tud vállalni egy egész estés önálló műsort is.”

Az első, Tulipános láda – értékeink kincsestára című egyhetes alkotótábort 2014 júliusában a Csemadok tesmagi alapszervezetével közösen szervezték azzal a céllal, hogy korosztályok szerint csoportosítva megismertessék a gyermekekkel a helyi hagyományokat, a néptáncot és a népdalokat.

A résztvevők a honismereti kirándulást, mozgás-, ének- és tánctechnika-fejlesztést, népi gyermekjátékokat, drámapedagógiai és kézműves foglalkozásokat és táncházat magába foglaló tábor utolsó napján azóta is egy gálaműsor keretében mutatják be a tanultakat. A tábort kezdetben a tesmagi Jégmadár Látogatói Központban valósították meg, 2016-tól viszont már az ipolyszakállosi Méhecske Panzió ad otthont az idén nyáron már 130 résztvevővel zajló rendezvénynek.

Szintén nagy népszerűségnek örvend a Sendergő Karácsonyváró Sokadalma, ami minden évben a magyar karácsonyi néphagyományokra épül.

Az ünnepi programsorozat részeként az elmúlt években vendégül látták többek között a füleki Rakonca Ifjúsági Néptáncegyüttest, a Dobroda zenekart, a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttest, Écsi Gyöngyit, a Kuttyomfitty Társulatot és a Kolompos együttest. Az idei karácsonyvárón Korpás Éva és a somorjai Nagy Csali Gyermek-néptáncegyüttes teszi tiszteletét, de jelen lesz Boka Gábor Színháza is.

A Sendergő Gyermek Néptánccsoport fennállása óta számos alkalommal szerepelt sikeresen különféle rangos fesztiválokon, de az együttes szólótáncosai is rendre kiváló eredményeket érnek el a különböző szlovákiai szólótáncversenyeken.

Fotó:  Sendergő

„A néptánc számomra nem csak egy hobbi. A Sendergő által a népzenével együtt az életem részévé vált. Barátaimmal aktív gyűjtőmunkát folytatunk, mivel közelebbről is meg szeretnénk ismerkedni a régiónkban még megmaradt népszokásokkal, népzenével, népdalokkal” – árulta el Straňák Zoltán, aki a Sendergő tagjaként – Klukon Rebekával közösen – aranysávos minősítést szerzett a 9. Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztiválon.

A Sendergő egy nagy család. Ezért is várjuk mindig izgatottan a közös programokat, a próbákat, az edzőtáborokat és a fellépéseket”

– tette hozzá az ipolysági Szondy György Gimnáziumban tanuló fiatalember.

A Hagyományok Háza jóvoltából 2018-ban Ipolyságon is beindult a magyar népzene tradicionális vonós hangszereivel, a hegedűvel, a brácsával és a bőgővel való ismerkedés, ezzel együtt – a helyi Művészeti Alapiskolával karöltve – a népzenészek képzésével történő élő hagyományátadás.

Az Ipolyságon megalakuló Húros Banda nevű népzenei együttes tagjait Alt István prímás oktatja.

„Ha olyan településen indítanánk el a népzeneoktatást, ahol nincs néptánccsoport, akkor valószínűleg nem sikerülne azt hosszú távon működtetni. Általában tehát minden helyen van egy táncos bázis; Ipolyságon ilyen a Sendergő Gyermek Néptánccsoport. A tánc mellett néhány tagjuk zeneiskolába is jár, öten közülük vonós hangszeren kezdtek tanulni” – fogalmazta meg a Hagyományok Háza Hálózat–Szlovákia munkatársaként is tevékenykedő Konkoly László, aki szerint a fő cél az, hogy három-négy évente egy új ipolysági generációt, egy új korosztályt tudjanak indítani és felépíteni a néptánc terén; ezért munkálkodnak a csoport jelenlegi vezetői, Baráth Kitti, Vámos Viktória és Konkoly László.

A csoport – az elmúlt évek díjnyertes koreográfiáit összekötve – erdélyi, magyarországi és természetesen felvidéki táncokat bemutatva vasárnap adta elő Kicsi nékünk ez a ház! című önálló műsorát. Itt említenénk meg, hogy a közel 7500 lakosú városnak nincsen sem egy önálló kultúrháza, sem pedig egy sportcsarnoka. A produkció címe talán ezért is jelzésértékű, hiszen rámutat a tényre, hogy a Sendergő összetartó és lelkes közössége immár jócskán kinőtte a helyi városháza színháztermét…
Sendergő
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.