Ókori mitológiai témák modern köntösben a Limes Galériában KÉPEKKEL
Izgalmas vállalkozásba fogott a Kecső Endre festőművészből és Drabik Tamás szobrászművészből álló, magyarországi alkotópáros, amely a műveiben ókori mitológiai témákat ültetett át modern köntösbe. A komáromi Limes Galériában a múlt hétvégén Rajzszíntér címmel megnyílt közös kiállításuk a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének támogatásával, Balla Rita design- és művészetelemző szervezésével valósult meg, a grafikát pedig Kovács Csonga Anikó képzőművész készítette.
Örvendetes, hogy a hajdani katonatemplom sajátos légköre újabb és újabb képzőművészeket ihlet arra, hogy helyspecifikus alkotásokat készítsenek. Legutóbb két ifjú magyarországi tehetség, Kecső Endre és Drabik Tamás szánta rá magát arra, hogy a tágas kiállítóteret egyedi módon töltse meg azon műveivel, melyeket első ízben a május 26-i tárlatmegnyitón mutattak be a nagyközönségnek. Emellett Szűcs Gábor multidiszciplináris művész továbbgondolta az egykori templomhajó freskóimaradványait, illetve azokhoz mozaikszerűen hozzárendelte a saját festményeit, s a hangulatos térbe készített, látványos animációját is megcsodálhattuk.
Az újabb Limes-beli kiállítást Balla Rita bevezető gondolatai után a szolnoki Damjanich János Múzeum művészettörténész-muzeológusaként tevékenykedő Képiró Ágnes nyitotta meg. A szakember kutatási területe az 1945 utáni magyar grafikatörténet, valamint a kortárs művészet, s azon belül kiemelten fókuszál a fiatal művészekre, valamint olyan tematikákra, mint a csendélet, vagy az ipari táj a jelenkori művészetben.
Megtudtuk, hogy a magyarországi fiatal művészgeneráció átlagából kiemelkedő Kecső Endre festőművész és Drabik Tamás szobrászművész számos közös vonást rejt magában. Amellett, hogy a való életben jóbarátok, mindketten a figurális művészet mellett kötelezték el magukat, alkotásaikban pedig ókori mitológiai témákat ültetnek át modern köntösbe. Emellett mindketten szenvedélyes rajzolók: időnként maratoni rajzoló hétvégéket tartanak a festőművész otthonául szolgáló Szolnoki Művésztelepen. Az eszköz: ceruza. A hordozó: papír, nem is akármekkora, több négyzetmétert is felölel egy-egy közös munka. A technika pedig szigorúan rajz, nem pedig grafika.
„A végeredmény nem más, mint egy közös mű, mely egyazon papíron, egymást felváltva, kiegészítve, át- és belerajzolva készül – mindennek eddigi eredményét pedig első ízben Komáromban tekintheti meg a művészetszerető közönség” – fogalmazott Képiró Ágnes, művészettörténész.
Azt is elárulta, hogy a négykezes művek alkotóival egy budapesti kiállítás megnyitója után találkozott, majd a műtermi környezetükben ismétlődött meg ez a találkozás, mert Endrével nagyjából egy időben költöztek Szolnokra, ahol ő 2020 nyarától Magyarország legrégebbi kolóniájának, a több mint 120 éves Szolnoki Művésztelepnek a legifjabb törzstagja. Később Tamás is töltött egy-egy hétvégét Endre szolnoki műtermében.
Míg e munkák gondolatát egy cigarettapapírra készített közös kis rajz indította el, ma már nagy méretekben, négy-öt négyzetméternyi felületek kitöltésében gondolkodnak. Miután a műterem falára felragasztottak egy óriási lapot, bár közösen, de nem szimultán készül a mű. Egymást váltva dolgoznak a felületen, míg meg nem születik az arról szóló közös döntésük, hogy mikor tekinthető késznek az alkotás. „Az egymás korábban felrajzolt alakjait, formáit akár felülírva, kitörölve, át- vagy belerajzolva születik meg a két, egymástól különböző képi nyelveket beszélő alkotó közös egységgé váló új formanyelve, mely közös karakterjegyekké szublimálódva tartja meg az egyes alkotókra jellemző egyéni motívumokat.”
A művészettörténész-muzeológus arról is szólt, hogy mindkettejük munkásságában esszenciális szerepet játszik a rajz, amely önálló technikai műfajként kissé háttérbe szorul a kortárs magyar művészetben, holott az összes technikai műfaj elsajátítása tulajdonképpen a rajzon alapul. Mintegy a méretes felülettel is bizonyítva, hogy „a rajz nem csupán kis vázlat egy papírfecnin, hanem önálló létjogosultsággal rendelkező autonóm művészeti alkotás”.
A Rajzszíntér kiállításcímről pedig elmondta, hogy az nemcsak a kész munkákra és azok létrejöttére utal, hanem a rajzok témáira is: a Rajzszíntér a harcszíntérre asszociál. Ugyanis jellemzően ókori, döntően görög mitológiából vett toposzokat, csatákat jelenítenek meg és írnak át gigantikus méretű rajzmezőiken, s a rajzaik számos korunkbeli áthallásban bővelkednek.
„A képmezőikbe zsúfolt alakjaik elevenen élnek, mozognak, átadva a szemlélőnek azt a lüktetést, ami az alkotókat a 20-30 órányi alkotási folyamatban szellemileg és fizikailag is mozgásban tartja. Részben ennek is köszönhető, hogy az ókori mitológiából kölcsönzött témákat mi, a 21. század szemlélői nem súlyos történetekként, hanem könnyed, humoros epizódokként is értelmezhetjük és átélhetük a rajzok által közvetítve. Árad belőlük az a játékosság, ahogy a rajzlapot, annak betöltését saját közös harcterükként értelmezik a művészek, miközben az is egyértelmű, hogy nagyon is komolyan veszik mind a választott témák szabadon értelmezett újraírását, mind az alkalmazott technikával a maguk elé tűzött cél és feladat megoldását” – hangzott a Limes Galériában június 18-ig kedd-pénteken 13-16 óra között vagy máskor a mamsze.mamsze@gmail.com címen, egyéni bejelentkezés után szemrevételezhető művek megértését segítő magyarázat. E fantáziadús kiállítás létrejöttét a Kisebbségi Kulturális Alap – Kultminor is támogatta.
