2011. szeptember 27., 14:31

November 13. a magyar nyelv napja

BUDAPEST. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Ezzel lehetőséget teremt arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre irányuljon.

November 13. – a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának napja – ezentúl alkalmat ad az oktatási, a tudományos és a kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar nyelv közös megünneplésére, a hagyományőrzéssel, a nyelvvédelemmel és -fejlesztéssel kapcsolatos tudásuk és szándékaik megjelenítésére, kezdeményezések elindítására.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Anyanyelvápolók Szövetségével, a magyar nyelv napját kezdeményező civil szervezettel együttműködve készül az idei ünnepre.

A minisztérium eddig is számos, az anyanyelvünk ápolását szolgáló programot támogatott: többek között a Kazinczy-gálát, az Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati versenyt, a Lőrincze-díjat, a Magyar Nyelv Múzeuma rendezvényeit, s emellett az Anyanyelvápolók Szövetségével együtt anyanyelvi pályázatot is hirdetett, amelynek eredményét október 4-én hirdeti ki.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.