Nemzetközti Magyar Fotószalon Léván
November 14-én a lévai Reviczky Házban nyitották meg a 2002-ben alakult Magyar Fotóművészek Világszövetsége által megálmodott XVIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon kiállítását.
![Magyar Fotószalon Magyar Fotószalon](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/migrated/pictures/kultura/kult-kepzomuveszet-01/nemzetkozti05.jpg?itok=xmKbhe7p)
A tárlatot fogadó társulás nevében a kiállításokért felelős projektmenedzser, Péter József köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót a Magyar Fotóművészek Világszövetsége alelnökének.
„Nem nemzetközi, hanem nemzetközti, tehát magyarok közti. Az alkotók a világ bármely részéről küldhetnek képeket, csupán az a feltétel, hogy a fényképész magyar nemzetiségűnek vallja magát” – beszélt Nagy Tivadar a kiállítás megnevezéséről, majd szót ejtett a nevezési feltételekről is: „Az általános (színes, monokróm) kategória mellett a világszövetség most is nagy hangsúlyt helyezett a magyarság hagyományainak és népi kultúrájának a bemutatására. Ebben az évben a Mátyás király és kora mellett a Trikolor nevű kategória szerepelt. A negyedik tárgykör – a tavalyi Sörömre fel! után – ezúttal a Vásárolunk! címet kapta.”
Az idei tárlatra – rekordnak számító – 114 alkotó küldte el fényképeit. A több mint 1200 fotó Franciaországból, Romániából, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából érkezett. A szakmai zsűri (Kincses Károly fotótörténész, Buglya Sándor, Balázs Béla-díjas filmrendező, Ádám Gyula fotóművész, Kiss Imre, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója) ezek közül 240-et ítélt kiállításra alkalmasnak. Megtalálható köztük öt szlovákiai szerző húsz fényképe is. A legjobbnak ítélt idei képeket egy katalógusban is közreadták.
A négy kategória közül kettőben felvidéki siker született. A vándorkiállítás lévai megnyitóján részt vett mindkét győztes alkotó: az érsekújvári Toldi Zoran és a martosi Sedliak Pál is, kiegészülve a lévai fényképésszel, Mészáros Lajossal.
A Reviczky Ház termében elhelyezett 43 képből álló válogatás december 4-ig minden hétfőn és szerdán 14–17 óra között, valamint a rendezvények alkalmával tekinthető meg.
![Magyar Fotószalon Magyar Fotószalon](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/migrated/pictures/kultura/kult-kepzomuveszet-01/nemzetkozti05.jpg?itok=Pbph0mBP)