2010. február 11., 18:34

Nemzetközi mozdonyparádé

POZSONY. Hangosan fütyülő, pöfögő gőzmozdonyok várják a látogatókat a pozsonyi vasúti múzeum récsei skanzenjében. A gondosan felújított masinák nemzetközi seregszemlék résztvevői. Évente egyszer Pozsonyban is rendeznek nemzetközi vasúti jármű parádét. Ilyenkor a csillogó villogó matrónákat egészen közelről szemügyre lehet venni.

Bőkezű szponzorok és lelkes vonatbarátok nélkül Pozsonyban ma nem lenne vonatmúzeum. A kiselejtezett járműveket az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. A vonatmentési akció 1979-ben vette kezdetét Szlovákiában. Akkor vonták ki végérvényesen a forgalomból a gőzmozdonyokat.

Lelkes vonatbarátok az egykori Csehszlovákiában harminc mozdonyt mentettek meg a beolvasztástól. A pöfögő matrónák ma nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint a múlt század utolsó évtizedeiben, de felújításuk az anyagiak hiánya miatt ma sem könnyű. Szerencsére vannak szponzorok, akik kisebb vagyont fordítanak az ilyen masinák megmentésére.

Bodo Hauswald fiatal korában szeretett bele a gőzmozdonyokba. Õ műalkotásnak tekinti a régi masinákat, és nagy összegekkel támogatja a felújításukat. „Fontos, hogy őseink alkotásait a fiatalok megismerjék” hangoztatja. 

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A magyarországi és a szlovákiai vonatbarátok szorosan együttműködnek. Ahol tudják, segítik egymást. Szécsey István gépészmérnök szerint egyre nehezebb olyan szakembereket találni, akik ismerik a kazántechnikát. „Már én is a 80-as évek második felében az egyetemen a kazántechnikát csak érintőlegesen tanultam” – fűzi hozzá.
A kiöregedett acéltáltosok nyaranta végigpöfögik Európát. A nemzetközi mozdonyparádék emelkedő száma bizonyítja, hogy az öreg vonatoknak változatlanul megvan a varázsuk.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.