2014. június 4., 14:37

Nemzetközi erődkonferenciát tartanak a Monostori Erődben

KOMÁROM. A komáromi Monostori Erődben csütörtöktől 14 európai ország közel 40 szakértője tanácskozik az erődök hasznosításával kapcsolatos megoldásokról - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Kalmár Zita marketingmenedzser ismertetése szerint az AT FORT projekt szakértői másodszor találkoznak a Monostori Erődben. A kétnapos konferencia résztvevői bemutatják, hogy a műhelytalálkozók során melyek azok az erődök újrahasznosítási projektjeiben lévő kihívások, amelyekre közösen találták meg a jó megoldásokat.

A szakmai találkozón többek között Antwerpen, Berlin, Kaunas Velence és Nova Gorica erődjeinek hasznosításával foglalkozó szakemberek vesznek részt. A konferencián bemutatót tartanak Arad, Pétervárad és Nysa erődjeiről, valamint a horvátországi erődök jelenéről és jövőjéről.

A Monostori Erőd a komáromi erődrendszer tagjaként 1850 és 1871 között épült. A létesítmény elkészültével szinte egy időben, a korszerű haditechnika megjelenésével elvesztette hadászati jelentőségét, az első világháború békeszerződése pedig kettévágta az erődrendszert. Az erődöt a második világháborúban a felek alkalmanként gyűjtőtábornak használták, majd a szovjet csapatok lőszerraktárat rendeztek be a két méternél is vastagabb falak mögött. Kivonulásuk után megkezdődött és a mai napig tart a fejlesztés a létesítményben, mely Magyarország legnagyobb területű műemléke.

Tavaly ősszel adták át a Monostori Erőd felújított dunai bástyáját, ahol 440 millió forintos beruházással 1200 négyzetméteres kiállítóteret és turisztikai központot alakítottak ki, valamint a Dunán új pontont létesítettek, amely fogadni tudja az erődnél kikötő hajókat.

A dunai bástya korábban üresen álló alsó szintjén a folyami áruszállítás hőskorát, a dunai hadihajózás történetét és a Duna-menti mesterségek - halászat, aranymosás, hajóácsok - hagyományait bemutató kiállításokat rendeztek be.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.