2012. szeptember 25., 17:04

Nemzetiségi kultúra támogatása - Meghirdették az újabb fordulót

POZSONY. A kisebbségügyi kormánybiztos hivatala a kulturális élet három területére újabb pályázatot írt ki. A Nemzeti kisebbségek kultúrája 2012 program keretén belül 100 000 euró áll rendelkezésre. A pályázatok benyújtásának határideje 2012. november 20.

A kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának honlapján elérhető kiírás szerint három kategóriában lehet pályázni. Ezek a színházi alkotás, a periodikus kiadványok és a nemzetközi jelentőségű kulturális aktivitás. Mindhárom kategória esetében 400 euró a legalacsonyabb kérvényezhető összeg, a legmagasabb 10 000 euró. A programok megvalósításához a költségvetés legkevesebb 5 %-át kitevő önrészre van szükség.

A színházi alkotások kategórián belül színpadi mű létrehozására lehet támogatást kérni. Kizárólag megyei igazgatás alá tartozó társulatok pályázhatnak. A felvidéki magyar színházi létesítmények közül ennek az előfeltételnek a kassai Thália Színház és a Komáromi Jókai Színház tesz eleget.

A második kategórián belül a nemzeti kisebbségek kulturális és társadalmi életével foglalkozó nyomtatott sajtó részesülhet támogatásban. Újonnan alakuló folyóiratokra a kiírás nem vonatkozik.

A nemzetközi jelentőségű kulturális aktivitás kategória a nemzetközi vonatkozású bemutatókra, fesztiválokra és más kulturális rendezvények finanszírozására vonatkozik.

A kormányhivatal idén a jóváhagyott támogatásnak csak egy részét folyósította az igénylőknek. Emiatt több tekintélyes kisebbségi kulturális rendezvény megvalósulása kérdőjeleződött meg. A legtöbb esetben tehetős helyi vállalkozók segítségével hidalták át az anyagi jellegű nehézségeket.

A TASR hírügynökség közlése szerint szeptember 14-ig a kormányhivatal mindössze 67 kérvényezőnek folyósította a megítélt támogatást. A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos azt mondta, 1390 jóváhagyott kérvény közül a múlt hét végéig további 790-et továbbítottak a kormány pénzügyi szerveihez. "Mindent átadtunk, de más főosztályokon sajnos lassan folyik az ellenőrzés" - mondta a kisebbségügyi kormánybiztos.

A. Nagy hozzátette: egyes kérvényezők már nem tartanak igényt a támogatásra, mivel az idő rövidsége miatt nem marad idejük a pályázatukban felvázolt terv megvalósítására, a megítélt támogatást ezért visszaszolgáltatják. A pályázatok lebonyolítását a kormányváltás és a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának létrehozása fékezte. "Ha októberben jóváhagyják a 2013-as költségvetést, a jövő évi kulturális pályázatok kiírását már novemberben nyilvánosságra hozhatjuk" - közölte A. Nagy László.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.