Nemes és ősi műfaj a zománcozás
Végh Éva, a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének dorogi származású képzőművésze június 27-én a salgótarjáni Wamsler SE Tűzhelygyárban tartott bemutatót a zománc megmunkálásáról, amelyre Novák Katalin köztársasági elnök is ellátogatott. A tűzzománc mestere szívesen fest is, májusban szerepelt egy csoportos kiállításon Wendlingen am Nekkarban, szeptemberben Lengyelországban lesz egyéni tárlata, amit egy tűzzománc-szimpózium követ. A salgótarjáni bemutató után beszélgettem vele.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán az igazi „nagyoktól” tanulhattál, Bráda Tibor volt a mestered. Gimnazista korodban levelező kapcsolatban álltál Viktor Vasarelyvel, ő alázatra, szorgalomra, a szakma szeretetére buzdított. Melyik az a gondolat, ami mindvégig veled maradt és meghatározza művészeted?
A legfontosabbnak az emberi kapcsolatokat tartom, család és a barátság ad igazi értelmet a nehéz napokban, túllendít a monotónián, segít a válságokat túlélni. Ez alapvetően meghatározza a gondolkodásomat és a festészetemet, de az is, hogy a világ sorsa a mi felelősségünk. A munkáimban törekszem a változatosságra mind technikai, mind szellemi téren, mert a folyamatos változás létünk mozgatója. Az ellentmondásokra és a kontrasztokra építem a mondanivalómat, tükrözik szétszabdalt, absztrahált, tökéletlen világunkat. Vannak olyan képeim, amelyek többnyire oldottak, nincsenek éles kontúrok és határok a részek között, lágy átmenetekkel kapcsolódnak egymáshoz és vannak a nagyon konkrét, realista munkák. Nem áll tőlem távol a múltba nézés, a merengés sem. A múlton keresztül a jelenhez kívánok szólni. Ezek a gondolatok rétegekben jelennek meg a kép felszínén. Nem azt festem, amit látok, hanem ami mögötte van. Szeretek szimbólumokon keresztül kommunikálni. Időről időre változtatom a témáimat, de visszatérek a régiekhez is. Barcsai mester mondta egyszer, amikor meglátogattuk Szentendrén: „Ne süppedjenek bele egy témába kedveseim, változtassanak, mert ha nem teszik, egy idő után már késő lesz, és már nem tehetik”.
Festőként ismertelek meg, de aktívan foglalkozol zománcművészettel is. Mi fűz téged ehhez a műfajhoz?
Mindkettő nagy szerelem. 1969-től ismerem és művelem a zománcozást. Nagy megtiszteltetés volt a dorogi kálvária stációk tűzzománc háttereinek elkészítése Árvai Ferenc szobrászművész társaként. Büszke vagyok erre a munkámra. Az avatási ünnepségen részt vett Habsburg Ottó, Paskai László esztergom–budapesti érsek, bíboros és Rómából eljött a pápai nuncius is. Amikor még működött a Budafoki Zománcgyár, ott volt lehetőségem zománcozni, de van saját műhelyem és két kemencém, egy kisebb és egy nagyobb, így párhuzamosan a saját környezetemben is tudtam folytatni ezt a tevékenységet. A zománcozás ősi, nemes műfaját művelni és kortárs alkotásokat létrehozni csodálatos dolog. Rengeteg technikai lehetőség van, amelyet mindannyian másképp aknázunk ki.
Mi a zománc titka, mi a kihívás benne?
A tűzzománc egy iparművészeti és képzőművészeti technika, amelynek lényege, hogy porrá tört színes üveg anyagot egy hordozó alapra, legtöbbször fémre olvasztunk 830-850 fokon a kemencében. Szervesen összeforr a fém és a felületén lévő színes zománc, gyönyörű díszítő felületet képezve. A zománc alkalmazásának módja szerint két fő csoportot különböztetünk meg: az ötvös és a festő zománcozást. A zománcot nem pusztán díszítésre, hanem önálló kifejező eszközként használjuk, így ezek a munkák a képzőművészeti alkotásokkal egyenértékűek.
Magyarországon Salgótarjánban készülnek zománc kályhák és kandallók. Te hogyan kerültél szoros kapcsolatba a Wamsler SE Tűzhelygyár salgótarjáni zománcüzemével?
Az alkotótáborokban mindig feltöltődöm, szeretek közösségben lenni, művésztársakkal beszélgetni, gondolatokat, szakmai tapasztalatokat cserélni. Ugyanakkor szükségem van a magányra is, az elmélyülésre. Egy téma felépítése, átgondolása csendben történik. Nagy lehetőség, hogy a salgótarjáni Wamsler SE Gyár támogat bennünket, művészeket. Tíz, maximum tizenkét emberről van szó, akik ebben részt vehetnek. Ipari körülmények között, nagy méretekben dolgozni felemelő érzés. A salgótarjáni zománcüzemet még nem modernizálták, nincsenek robotok, viszont vannak úgynevezett fújófülkék, ahol megengedik, hogy a saját festékszóró pisztolyunkkal dolgozzunk. Hagyományos alagútkemencében égetik ki a tűzhelyelemeket. Minden manuálisan zajlik, előfordul, hogy selejt lemezek képződnek, amelyeket a művészek „bezománcozhatnak”.
A Tűzzománc Művészek Körének művészeti vezetőjétől kaptál egy felkérést egy salgótarjáni bemutató megtartására, ahova Novák Katalin köztársasági elnök asszony is ellátogatott. Személyesen te voltál az, aki bevezette a zománckészítés míves folyamatába. Milyen érzésekkel tettél eleget ennek a felkérésnek?
Az előadás során azt kellett bemutatni, hogy ipari körülmények között hogyan dolgoznak a művészek, milyen kapcsolat van a gyár és a művészek között, illetve hogyan tudják ezt a kapcsolatrendszert beilleszteni a termelésbe. A saját eszközeimet, kész és félkész munkáimat hoztam a bemutatóra, és az azt megelőző nap érkeztem Salgótarjánba. Akkor szembesültem vele, hogy ki is lesz a vendég, akinek a bemutatót tartom. Novák Katalin őszinte érdeklődéssel, tisztelettel szemlélte hogyan lehet integrálni az ipari tevékenységet és az alkotó művészi munkát. A beszélgetés ideje alatt már nem izgultam annyira, készítettem egy bemutató darabot és a pillanat hevében felajánlottam az elnök asszonynak, ha van kedve, próbálja ki ő is a technikát a helyszínen. Úgy érzem örömmel élt ezzel a lehetőséggel, számomra meg nagy megtiszteltetés volt ez a találkozó.
Megjelent a Magyar7 2023/29.számában.
