Nem adhatom fel! - Csótó László újabb kiállítása – KÉPEKKEL
A királyhelmeci közönség a nyolc évvel ezelőtti, jubileumi kiállítása után Csótó László grafikusművész újabb alkotásait csodálhatta meg a felújított városi kultúrházban pár napja nyílt Profán körmenet című kiállításán.
A tárlat megnyitójára igyekezve azon tűnődtem, vajon milyen alkotásokkal találom majd szembe magam. Bevallom, személy szerint nagyon szeretem a művész egyedi, senkihez nem hasonlítható stílusát. Munkássága gyerekkoromtól ismerős volt számomra, gyakran megfordult nálunk. A digitális technikától mentes nyolcvanas, kilencvenes években néhai édesapám készítette számára a sajtó-, illetve egyéb publikációs megjelenéseihez az akkoriban megszokott, klasszikus manuális fotóeljárással megvalósított síkfilmleképezéseket, mint nyomdai alapot.
Amikor 10 évvel ezelőtt a fővárosból hazaköltöztem a Bodrogközbe, a helyi könyvtár kisgalériájában figyeltem fel Laci bácsi teljesen új, a monokróm világot és a papírt, mint hordozófelületet elhagyó színes kollázsaira.
Ezen a jelenlegi tárlaton ismét sikerült meglepnie, megint tudott újat, mást hozni. Visszatérve a grafika és a papír világához, kedvére játszott a kollotípián kívül sok más technikával, hűen saját egyedi, senki máséhoz nem hasonlítható stílusában.
A Rimaszombatban született Csótó László Tornalján érettségizett, majd a nyitrai Tanárképző Főiskolán 1976-ban matematika-rajztanárként diplomázott. Királyhelmecre a szerelem hozta, évfolyamtársa és egy életre szóló házastársa, Gabriella asszony idevaló. A királyhelmeci művészeti alapiskolában 1978-tól egészen a balesetéig tanított, hatévesen rajzórái első növendékeinek egyike voltam.
A nagykaposi művészeti iskolában is tanított rajzot, ő vezette a tiszacsernyői képzőművészeti szakkört, s ezen felül a sátoraljaújhelyi Lavotta János Művészeti Iskola alapító tanára. A Bodrogközi és Ung-vidéki Képzőművészeti Klub, a TICCE névadója és alapító tagja, illetve 1988-ig a vezetője. Tagja a komáromi székhelyű Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének és a Szlovák Képzőművészeti Szövetségnek, valamint tagjává választotta a nemzetközi képzőművészeti társulás, az ASPORA is.
Kísérletező kedvű ember lévén, rengeteg grafikai technikát kipróbált az eltelt évek alatt, de mint otthonában tett látogatásomkor elárulta, azért nagy kedvenceként megmarad a linóleumlenyomatos korszaka.
Laci bácsi két évtizeddel ezelőtt agyvérzést kapott, 40 napig kómában feküdt. Felébredését követően hónapokon át járták az orvosi rendelőket, a szakemberek teljesen lemondtak róla. Felépülésének és rehabilitációjának költségeihez, karitatív aukciójának köszönhetően, a TICCE alkotó közössége 16 ezer euróval tudott hozzájárulni. Jobb oldala ugyan mai napig teljesen béna maradt, de szerető és támogató családja segítségének köszönhetően több mint tíz évvel ezelőtt stabilizálódott az állapota, újra megtanult beszélni, és azóta rendszeresen alkot. Mást, másképpen, de szintén egyedien.
Példaértékű az életszeretete, a kitartása. Mint mondta, egyszerűen nem adhatta fel.
Nem csüggedt, nem fordult magába, alázattal elfogadta a helyzetét és ahhoz alkalmazkodva, szüntelenül megpróbálja kihozni magából a maximumot. Huncut mosollyal mondja, hogy akaratos alaptermészete is közrejátszik abban, hogy kerekesszékben is azt csinálja, amit mindig is szeretett: alkot, akár bal kézzel is. Gabi néni odahozta az általa kért mappát, amiben különböző korszakainak darabjai lapultak. Megmutatta azt a páccal készült rajzát, ami a balesete után 2 évvel, első bal kézzel született próbálkozása volt.
Egyértelműen felismertem rajta tipikus figuráit. Egy kis időutazásra kértem Laci bácsit, sorra véve alkotói korszakait. Láttam középiskolás ceruzarajzait, egykori rajztanára portréjával, majd a diplomamunkája lefűzött skicceit lapozgathattam a kész grafikáig, Csipkerózsika álmáról. Felesége pontosította, hogy a nagyméretű rajzot kézzel, 1976-ban Laci bácsi egy egész héten át festette a tajnai gyermekotthon falára. Azóta sem tudják, mi lett a sorsa, vajon megőrizték vagy átfestették?
Rácsodálkoztam az íróasztala fölötti alkotására, ami fehér tussal fekete alapon, népművészetre emlékeztető, geometrikus vonalrendszerrel szerkesztett kompozíció. Pontosította, hogy ez kezdeti alkotásainak egyike.
Ezeket követték a sokszorosító eljárással készített grafikái. Egyedi grafikai eljárást dolgozott ki, amit puzzle nyomódúcnak nevezett el. Egy lapon mutatja az általa előre elkészített alapkeret lenyomatát. Ebbe pontos illesztési vonalak mentén behelyezve az egyes kimetszett elemeket, egyetlen nyomással többszínű grafikai lapot tudott nyomtatni. A variációk lehetősége számtalan, de akik ismerik munkásságát, tudják, hogy tipikus állat- vagy emberalakjaival komponált, ezzel a technikával született linóleum-lenyomataiban gyakran a szürke néhány árnyalatával játszott, néha alkalmazva egy-egy más színt is. A nyolcvanas években egy másik grafikai sokszorosító technikával, a szitázással is készített sorozatokat, illetve kombináltan, kollázsszerűen e két technikát egy alkotáson belül is ötvözte. Ma is meglévő és érzékelhető játékosságát, kísérletező kedvét jómagam ezekben a műveiben fedezem fel igazán.
Nyolc évvel ezelőtt egyszínű csempelapokra, tűzzománc technikával készített kollázsokkal varázsolt el. Színesek, vidámak voltak, és azzal tette egyedivé őket, hogy nagy részükbe belecsempészett egy-egy kis fragmenst a saját régi grafikáiból.
Az eltelt bő másfél évtized alatt Csótó László bebizonyította, hogy mindig tud újat alkotni. A grafikai programokat megismerve szüntelenül képes meglepni a közönségét.
A számítógépes alkotásait azzal teszi egyedivé és megismételhetetlenné, hogy a leképzett nyomatokba kézzel utólag belerajzol valamit. Ezek is láthatók az október 16-ig megtekinthető tárlaton, amelyek többsége a járvány bezártsága alatt készült. Azzal búcsúztam a művésztől, hogy a két év múlva esedékes jubileumi kiállításán minden bizonnyal újabb meglepetésekben lesz részem.
Megjelent a Magyar7 2022/39. számában.
