Nagy testű állatokat vadásztak le a korai emberek
Francis Wenban-Smith a kihalt erdei őselefánt (Palaeoloxodon antiquus) maradványait találta meg 2003-ban a kenti Ebbsfleetnél, egy vasútvonal építésekor. A terület alapos vizsgálatát az Oxford Archeology végezte el a kivitelező segítségével.
Az ásatások során elefántmaradványokat tartalmazó üledékrétegeket, számos pattintott kőből készült szerszámot és egy sor egyéb fajt – többek között őstulkot, a rinocérosz és oroszlán kihalt képviselőit, berber makákót, hódot, nyulat, vakondok és cickány számos fajtáját, valamint különféle csigákat – találtak. Ezek a maradványok megerősítették, hogy az üledékek a mintegy 420 ezer évvel ezelőtti, melegebb klímájú időszakra - az úgynevezett hoxne-i interglaciálisra - tekintenek vissza, amikor a klíma valamivel melegebb volt, mint napjainkban.
A 2004-es feltárás óta Francis részletesen szemügyre vette a lelőhelyről származó bizonyítékokat, többek között 80 épen maradt pattintott leletet, amelyeket az elefánttetem mellett találtak meg, tehát nyilvánvalóan az állat leöléséhez használhattak. A prehisztorikus ormányos kétszer nagyobb volt napjaink afrikai elefántjánál, és mintegy négyszer súlyosabb egy személyautónál.
Wenban-Smiths szerint, bár közvetlen bizonyítékot nem találtak róla, hogyan pusztult el az állat, a pattintott kőből készített szerszámok a tetem közelében megerősítik, hogy húsáért ölték le, valószínűleg egy legalább négy emberből álló csoport tagjai.
„Eme időszak korai homininái valószínűleg a nagy testű növényevők húsával táplálkoztak. Az elefántvadászatra utaló kulcsfontosságú bizonyítéknak számít, hogy az Európában fellelt néhány prehisztorikus leölt ormányos majdnem mind élete virágában járó, nagy testű bika volt, ami nem természetes halált vagy dögevőket sugall. Bár hihetetlennek tűnik, hogy a korai emberek megölhettek egy ekkora állatot, fából készült lándzsákkal lehetséges. Tudjuk, hogy az időszak homininái rendelkeztek eme fegyverekkel, és 1948-ban a németországi Lehringenben találtak is egy elefántcsontvázat, melynek bordái között egy lándzsa maradt fenn” – mondja a kutató.
Ezek a korai emberek helyi kihalási eseményt szenvedtek el Észak-Európában a 450 ezer évvel ezelőtti kiterjedt jégkorszak folyamán, ám a klíma melegedésével ismét megvetették lábukat az ezt követő hoxne-i interglaciálisban. A nagy testű emlősök – különösen az elefántok – a leletek sugallta levadászásának képessége bizonyos fokig magyarázatot nyújthat arra, hogyan terjeszkedhettek ismét északra, a mai Anglia területére ezek a korai emberek. Az úttörő telepesek pattintott kőeszközei a clactoni megmunkálási technika jeleit hordozzák – ez főleg egyszerű, pengeéles eszközöket jelent, amelyek ideálisak a hús felvágásához, néha hornyokkal, amelyek elősegítették a keményebb állati bőr átvágását.
Eme korábban ismeretlen elefánttemető felfedezése egyedülálló Angliában, ahol eddig mindössze maréknyi elefántcsontváz került elő, és ezek egyikénél sem tárták fel az emberi jelenlét hasonló bizonyítékait. Wenban-Smith magyarázata szerint az ebbsfleeti terület jócskán eltérhetett modern megfelelőjétől: a csontváz környezete igen gazdag kövületekben, többek között polleneket, csigákat, számos gerinces maradványait tárták fel, amelyek figyelemre méltóan dokumentálják a korai emberek által lakott környezetet és annak klímáját.
„Az üledékek elemzése azt mutatja, hogy az ősemberek az interglaciális melegedés maximumán éltek, amikor az Ebbsfleet-völgy a Temze buja, sűrű erdővel borított mellékága volt, csendes, majdnem teljesen stagnáló mocsárral" - tette hozzá.
Az elefántmaradványokat és a kőeszközöket tartalmazó földréteg feletti üledékréteg igen gazdag az úgynevezett acheuli eszköztípusokban, ugyanazon interglaciális későbbi szakaszából származó különféle fejszékben. Egyelőre vita tárgyát képezi, hogy ezek a leletek Anglia későbbi kolonizációját reprezentálják-e, vagy pedig a clactoniak fejlesztettek ki egy még kifinomultabb eszközkészletet.
