Most már nem csak a szél őrzi meg – VIDEÓVAL
A közelmúltban nyitották meg Somorján, a művelődési központ Tallós Prohászka István Kiállítótermében azt a tárlatot, amely Uhrovič Ferenc alkotásait mutatja be.
ACsak a szél őrzi meg című kiállítást az alkotó lánya, Kiripolszky Farkas Andrea nyitotta meg.
Nem vagyok művészettörténész. Nem vagyok híres festő. És nem vagyok kurátor sem. Viszont én vagyok a lánya. Gyerekkorom óta ismerem őt. Láttam a műtermében, láttam festeni, láttam újra és újra nekifogni valaminek, majd félretenni, átalakítani, újragondolni. Láttam, ahogy egy kép változik a keze alatt – és közben azt is megtanultam, hogy nála valójában soha semmi nincs teljesen befejezve. Még ennyi év után is képes meglepni”,
mondta méltatásában édesapjáról Kiripolszky Farkas Andrea, aki először kissé furcsának tartotta a rokoni felkérést, azt, hogy éppen ő mutassa be a kiállítás főszereplőjét, de aztán ráébredt, nem kell művészettörténésznek lennie, elég, ha „csupán” a lányaként beszél róla, és ez az idézőjeles „csupán” ebben az esetben a többletet is jelentheti, hiszen szinte állandóan ott volt körülötte.
Mint említette, az alkotó egy sajátos művészi világába enged betekintést. Uhrovič Ferenc 1956-ban született Modorban, s már fiatal korában érdekelte a képzőművészet. Először autodidakta módon, majd gyakorlati tapasztalatok útján és a művészközegben szerzett élmények révén gazdagította alkotói tudását.
Meghatározó időszakot jelentett számára a zebegényi Nyári Képzőművészeti Iskolában eltöltött idő, majd a Szlovák Képzőművészeti Alapnál végzett munkája, ahol művészekkel és művészettörténészekkel kerülhetett közvetlen kapcsolatba”,
hangsúlyozta Kiripolszky Farkas Andrea, aki azt is megemlítette, hogy ugyan volt egy időszak édesapja életében, amikor anyagi nehézségek miatt a festészetet „hanyagolnia” kellett, de az alkotással akkor sem hagyott fel, ugyanis ekkortájt az irodalomhoz és a zenéhez került közelebb. Lánya szerint a festészethez való visszatérésében fontos szerepet játszott Dolán György támogatása.
Verseket írt, és egyre fontosabbá vált számára a rockzene. Ezek az élmények később visszatértek a festményeiben is – talán ezért is érzem úgy, hogy az ő képei vonatkozásában nemcsak nézni, hanem hallgatni is kell”,
ecsetelte a képzőművész lánya.
A megnyitón Švec Marián közreműködött gitáron, illetve énekelt, ami az alkotások témáit vizsgálva is jó választásnak tűnt, hiszen a társművészetek szépen kiegészítették egymás, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy egy kiterjesztett élményt nyújtottak a jelenlévőknek. Mint ahogy Andrea is fogalmazott,
Uhrovič Ferenc műveiben a mindennapi élet, a személyes élmények, az irodalom, a zene és az emlékezés találkozik.
Az olaj- és akrilfestészettel, továbbá az új technikákkal való megismerkedés pedig további lehetőségeket nyitott meg előtte, ami eljuttatta őt a kollázs és a kombinált technikák világához. Talán az utóbbiak révén tudta magát a legjobban kifejezni Uhrovič Ferenc, véli a lánya, hiszen mindig is szeretett különböző dolgokat egymás mellé tenni: képeket, szavakat, emlékeket, zenéket, történeteket. S ezek szimbiózisából valami újat létrehozni.
A képeken megjelenő dalszövegek sem egyszerű illusztrációk. Nem magyarázzák a képeket – inkább továbbgondolásra késztetnek. Egy szó, egy mondat vagy egy ismerős dalszöveg hirtelen megnyit egy új ajtót, és mindenki mást találhat mögötte. Talán éppen ez az egyik legszebb dolog a művészetben. Hogy ugyanazt a képet nézzük, mégis mindannyian mást látunk”,
mondta ki Kiripolszky Farkas Andrea, aki azonban nem is konkrét technikákat emelne ki édesapja festészetében hanem magát a keresést. Ugyanis mindig keres valamit, legyen az egy új kép, egy új megoldás, két dolog közti új kapcsolat, vagy talán valami abból, amit az idő közben elvett tőlünk.
Mit is őriz meg az ember? Egy arcot. Egy hangot. Egy mondatot. Egy dalt. Egy helyet. Egy régi délutánt. Egy érzést, amelyről azt gondoltuk, hogy már régen elfelejtettük. Aztán egyszer csak meglátunk egy képet, meghallunk egy dalt, vagy elolvasunk egy mondatot, és valami újra ott van előttünk. Talán éppen erről szólnak ezek a képek is. Az emlékezésről. Arról, hogy próbáljuk megőrizni azt, ami fontos számunkra, miközben pontosan tudjuk, hogy semmi sem marad változatlan. Az emlékek is változnak velünk együtt. És talán a művészet egyik feladata éppen az, hogy egy pillanatra megállítsa ezt a változást. Uhrovič Ferenc képei nemcsak festmények, hanem darabok egy életből. Darabok zenéből, irodalomból, barátságokból, találkozásokból, helyekből és emlékekből”,
fogalmazott Kiripolszky Farkas Andrea, miközben eszembe jutott az Omega együttes Időrabló című lemeze és szerzeménye, továbbá az, hogy nemcsak a magyarországi, hanem a felvidéki, így a kollektív magyar emlékezetben mennyire élnek az olyan rockzenei emlékek is, amelyek sokkal elvontabb és komolyabb jelentéssel bírnak, mint az egyszerű popdalok. Legyen szó éppen az Omega hard rock vagy űrkorszakáról, amelynek dalszövegei már jóaval meghaladták a Petróleumlámpa vagy a Régi csibészek nosztalgikus egyszerűségét. Itt elég csak egy csallóközi kortársra, Godány Sándorra gondolni, aki címválasztásaival cseppet sem burkoltan az Omega együttesre, illetve munkásságára utal, mintegy „vendégszövetként” „ráhelyezve” azt a saját vásznára.
Talán végül tényleg csak a szél őrzi meg azt, amit mi már nem tudunk. De addig, amíg vannak képek, szavak, dalok és emlékek, addig valami mégis velünk marad”,
mondta zárásképpen Kiripolszky Farkas Andrea.
A tárlat október 20-ig tekinthető meg.
A videót Untermayer Ferenc készítette.