Miért egyenesedtek fel őseink?
A négylábú létnek megvannak az előnyei: a súlypont alacsonyabban helyezkedik el, futásnál kevesebb a légellenállás, és a kutyákhoz hasonló hátsó lábas fülvakaró mozdulat áldásait sem hagyhatjuk ki a felsorolásból. De akkor vajon miért váltottak őseink négyről két lábra? Az uralkodó hipotézis a klímaváltozást okolta mindezért. A hőmérsékletingadozások miatt az afrikai őserdők területe 2,5 millió évvel ezelőtt folyamatosan csökkenni kezdett, s az Australopithecus egy idő után lemászott a védelmet adó bokros fákról, kimerészkedett a szavannára, ahol úgy vélte, két lábon biztonságosabb az élet – írja a mult-kor.hu történelmi portál.
Ennek az elméletnek azonban mindig is voltak kritikusai. Ezen szakértők most egy új ötlettel álltak elő: a bizonyítékok megvizsgálása után arra a következtetésre jutottak, hogy még mielőtt a hőmérsékletingadozás közbe szólt volna az evolúciós fejlődés során, néhány erdőben élő Australopithecus a fáramászás mellett elsajátította a felegyenesedett járást is.
A tanulmány készítői úgy vélik, hogy a két lábon való járás nem az éghajlatnak, hanem a geológiának volt köszönhető. Az Antiquity tudományos folyóirat e havi számában megjelenő írás szerzői elemezték a helyzetet, s úgy gondolják, a történelmi fordulópontként értelmezhető váltás a dél- és kelet-afrikai vulkánoknak és tektonikus lemezeknek köszönhető, amelyek évmilliós tevékenysége folytán meredek szakadékokkal tarkított, barlangokkal teli, sokszor nehezen járható sziklás terep alakult ki.
„A terep ugyanakkor biztonságot és élelmiszert is nyújtott eleinknek és bizonyára motivációt jelentett számukra, hogy mozgásszervi képességeiket folyamatosan fejlesszék, ami az egyenes járás képessége felé vezette el őket” – magyarázta a Yorki Egyetem régésze és a tanulmány egyik szerzője, Isabelle Winder. Ez a fejlődés túlmutatott a helyváltoztatás előnyén, ugyanis ha két lábon járunk, a két kezünk szabaddá válik, ami lehetővé teszi az eszközhasználatot. Továbbá a sokszínű táj, s a lehetőségek bővülése ügyesebbé és eszesebbé változtatta őseinket, tette hozzá Winder.
„A változatos terep nagyban hozzájárult a kognitív képességek javulásához, a navigációs és kommunikációs készségek, a számolás folyamatosan az agyunk fejlődését eredményezte, s a társadalmi funkciók is fokozatosan kialakultak: az együttműködés és a csapatmunka, ami később elengedhetetlen feltétele lesz a további fejlődésnek” – fejtette ki a kutató.
