2024. január 20., 17:10

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL

A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete - MAMSzE a közelgő magyar kultúra napja alkalmából, a budapesti Hunyadvár utcában működő Corvin Művelődési Házzal közösen, annak Harmónia Szalonjában, valamint Corvin és Kamara Galériájában rendezte meg az első idei, tárlatvezetéssel egybekötött csoportos kiállítását. A MERITUM címmel január 19-én megnyílt és március 3-ig látható tárlatanyag 32 felvidéki alkotó munkásságából nyújt ízelítőt.

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
A megnyitó ünnepségen több felvidéki alkotó is jelen volt
Fotó: MAMSzE

„E kiállítás szervezését még tavaly nyáron megelőzte egy személyes találkozó és körbevezetés a Corvin Művelődési Házban. Az ismeretségünk annak munkatársaival, majd a MAMSzE csoportos kiállításunk szervezése akkor vette kezdetét. Most összesen 32 felvidéki alkotónk kiválasztott műveit állítottuk ki, akik a következők:  Bak Péter, Bokros Rozália, Bugyács Sándor, Csémy Szőke Éva, Csémy Krisztián, Csémy Olivér, Czafrangó Sylvia, Duncsák Attila, Füzik Szilvia, Godány Sándor, Golasz Tímea, Hajnovics Márta, Király Zsuzsa, Kopócs Tibor, Kovács Csonga Anikó, Kovács Garp Péter, Löw Attila, Méry Beáta, Mikóczy Dénes, M. Kiss Márti, Mayer Éva, Nagy Judit, Petrla Ferenc Señor, Pukkai Judit, Simon Anikó, Schniererová Miriama, Szabó Krisztián, Szunyog Júlia, Takács János, Tomovics Marianna, Vámos János és Végh Éva. Közülük többen el tudtak jönni a január 19-én este megtartott megnyitó ünnepségre” – mondta el a Ma7-nek Balla Rita, felvidéki design- és művészetmenedzser, a MAMSzE egyik „motorja”.

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
Balla Rita felvidéki design- és művészetmenedzser
Fotó:  MAMSzE

Örömmel nyugtázta: a „corvinos” szakemberekkel valószínűleg még hosszú ideig szoros szakmai kapcsolatban lesznek, hiszen Szepes Hédi (született Kyska Hedvig) művészettörténész észak-komáromi származású, az itteni gimnáziumban érettségizett, s emiatt is a MAMSzE komáromi tagjait jól ismeri. „Sőt, a házigazda galéria majd szívesen fogadná az egyesület egy-egy tagjának önálló kiállítását is.”

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
Kovács Péter polgármester Szabó Csillával, a művelődési ház igazgatójával
Fotó:  MAMSzE

A megnyitó ünnepségen Szabó Csilla, a Corvin Művelődési Ház igazgatója és Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere pár mondatban köszöntötte a jelenlevőket. Balla Rita pedig üdvözlő beszédében sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Kovács Csonga Anikó, a MAMSzE elnöke egyéb kötelezettségei miatt nem tud jelen lenni, de minden kiállító művésznek szeretettel gratulál. Majd köszönetet mondott Szabó Csillának,  aki az általa irányított intézményben helyet biztosított a MAMSzE csoportos kiállításához, valamint Kertai Zsuzsának, a Corvin  Művelődési Ház Művelődési Ház programszervezőjének és kultúráért felelős munkatársának az odaadó segítségéért, a szakmai támogatásért pedig M. Kiss Márti csallóközi festőművésznek és nem utolsó sorban Szepes Hédinek, aki a 32 művész alkotásaival behatóan foglalkozott.

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
Március 3. előtt irány a budapesti Corvin Művelődési Ház!
Fotó:  MAMSzE

Hangsúlyozta: a legnagyobb múltra visszatekintő olyan szlovákiai magyar szervezet tagjaiként, amely napjainkban is a képzőművészet aktív művelésével foglalkozik, fontosnak tartják méltó módon megünnepelni a magyar kultúra napját.

„Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések számunkra is alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, valamint felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeket. Számunkra ezért is fontos ez a nap” – hangoztatta.

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
A csoportos kiállítás egyik részlete
Fotó:  MAMSzE

Majd a kiállítás címének jelentésére is rávilágított: „A MERITUM szó magában hordozza valaminek a lényegét, fontosságát, jelentőségét. Annak kapcsán egyrészt kultúránk ápolásának jelentőségéről beszélünk, másrészt a mostani kiállítás az egyesület szalon-jellegű kiállítása is, amely látogatói 32 alkotó válogatott munkáját tekinthetik meg, ami személyes/ önálló egyéni művészetük egy-egy lényegi pontja”. Végül a tárlatlátogatóknak kellemes időtöltést kívánt.

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
A komáromi származású Szepes Hédi művészettörténész mutatta be a tárlatanyagot
Fotó:  MAMSzE

Az ünnepségen a tárlatvezetést is biztosító Szepes Hédi művészettörténész részletesen bemutatta az általa korábban alaposan megismert tárlatanyagot, Méry Rebeka, somorjai származású népdalénekes pedig saját citerakísérete mellett, két dalt adott elő. Annak, aki március 3. előtt Budapesten jár, érdemes szemrevételeznie a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, témaválasztás és képzőművészeti technikák tekintetében is színes kiállítást.

MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
Méry Rebeka, somorjai származású népdalénekes két dalt adott elő
Fotó:  MAMSzE
MERITUM: Budapesten nyílt meg a MAMSzE első idei csoportos kiállítása - KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.