2011. szeptember 5., 10:22

Megteltek az iskolapadok

POZSONY. Mintegy 750 ezer alap- és középiskolai tanuló számára kezdődött meg a 2011/2012-es tanév, amely számtalan újdonságot hoz az iskolák életébe.

Újdonság például a kötelező angol, a tanítás kezdetének szabad megválasztása illetve az a lehetőség, hogy az iskola döntheti el, miként osztja fel a kötelező tananyagot az évfolyamok között. A minisztérium csak azt írja elő, hogy mit tartalmaz a kötelező tananyag az alsó illetve a felső tagozat számára.

A tanévkezdés kapcsán néhány „tanácsot” adtak a konzervatív képviselők Eugen Jurzyca miniszternek. Peter Zajac, a Polgári Konzervatív Párt elnöke (OKS)állásfoglalásában rámutatott: a kormánynak nincs kialakult oktatáspolitikai koncepciója, és ez megnehezíti a helyzetet, elbizonytalanítja a minisztert és az iskolákat. 

„Az OKS-nek világos elképzelése van az oktatás megreformálásáról. Ennek lényege, hogy még nagyobb szabadságot kell adni az iskoláknak és a pedagógusoknak, a szakképzésben komolyabban kellene a támaszkodni a vállalatokra, liberalizálni kell a tankönyvek piacát és újra kellene fogalmazni az alaptanterveket" - fejtette ki állásfoglalásában Zajac. A párt szerint ehhez a munkához legalább 9 évre van szükség, ahogy kilencéves nálunk a közoktatás.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.