2013. március 24., 15:04

Megszólaltak a párizsi Notre Dame új harangjai

PÁRIZS. Több ezren gyűltek össze szombat délután a párizsi Notre Dame katedrálisnál, hogy meghallgathassák a székesegyház kilenc új harangjának első játékát.
Az egy és két méter átmérőjű új harangokat január végén szállították egy normadiai műhelyből Párizsba: a kisebbeket ott készítették, a legnagyobbat, amely 6,23 tonnát nyom, a hollandiai Astenben.

Az új haragok egy évig készültek, és várhatóan 200-300 évig szolgálnak majd a gótikus művészet gyöngyszemének tartott 850 éves párizsi székesegyházban. A harangcsere mintegy 2 millió euróba került, amit adományokból finanszíroz a katolikus egyház. A harangokat februárban megáldotta André Ving-Trois, Párizs érseke, és egy hónapon át a templom főhajójában voltak kiállítva. Szombaton szólaltak meg először együtt a déli toronyban lévő, 330 éves, 13,2 tonnás Emmanuel nevű haranggal.

Ez az egyetlen harang, amely túlélte a Notre Dame viharos történelmét, és ezt tartják az egyik legszebb hangú harangnak Európában. A 18. század vége, a francia forradalom óta a Notre Dame-nak hiányos volt a harangsora. Négy harang 1856 óta volt a helyén, de valamennyi gyorsan elhasználódott, mivel rossz minőségű anyagból készültek. Megváltozott a hangzásuk, és diszharmóniában voltak Emmanuellel.

Az Astenben készült legnagyobb harang került Emmanuel mellé a déli toronyba, a többi nyolc harangot az északi toronyba függesztették fel. Az ünnepélyes harangjátékon részt vett Párizs érseke és Bertrand Delanoe, a francia főváros polgármestere.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.