Megsemmisült a Szaturnusz légkörében a Cassini űrszonda
A 2125 kilogrammos szonda utolsó jelei pénteken 13 óra 55 perckor érkeztek meg a Földre, az űreszköz ekkorra már belépett a Szaturnusz légkörébe, mivel a Cassiniből érkező jeleknek 86 percre volt szükségük ahhoz, hogy eljussanak a Földre. Az atmoszférában lefelé száguldva a szonda egyre jobban hánykolódott, amint a sűrűbb rétegekbe merült, majd megszűnt a rádiókapcsolat a Földdel. Mire a Cassini elérte a nagyjából 1500 kilométerrel lejjebb örvénylő felhőréteget, a bolygóba zuhanó szonda meteorként felizzott és darabjaira hullott.
A NASA kutatói a megsemmisítéssel akadályozták meg, hogy az űrszonda a földi élettel beszennyezzen egy esetleges életcsírát tartalmazó helyet.
Az 1997 óta úton lévő, a Szaturnusz bolygót és annak környezetét - holdjait és gyűrűrendszerét - vizsgáló űrszonda többször meghosszabbított küldetése utolsó másodpercéig működött és gyűjtötte az értékes adatokat. A Cassini - fedélzetén az európai Huygens leszállóegységgel - 1997-es indítását követően 2004 nyarán érkezett a Szaturnuszhoz, ekkor állt a bolygó körüli pályára.
A Huygens egységet az év decemberében eloldották, és a kis szonda 2005 januárjában leszállt a Szaturnusz legnagyobb - egyben a Naprendszer második legnagyobb - holdja, a Titan felszínére. A Cassini-Huygens páros ezzel két rekordot is megdöntött: a Cassini a legmesszebbre küldött űreszköz, amely pályára állt egy égitest körül, a Huygens pedig az eddig legtávolabbi helyen hajtott végre sima leszállást - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleményében.
A Cassini űrszondán lévő 12 tudományos műszer közül kettő berendezés fejlesztésében magyar kutatók és mérnökök is részt vettek. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont (korábban MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet) kutatói a plazma spektrométer (CAPS) és a magnetométer (MAG) földi ellenőrző és kalibráló rendszerét fejlesztették. A NASA oklevéllel ismerte el tevékenységüket. A kutatóközpont egy-egy munkatársa társkutatói szinten vesz részt a CAPS és a MAG kísérletekben.
A Szaturnusznak és környezetének közeli vizsgálatát célzó küldetést eredetileg négyévesre tervezték, de mivel a Cassini túlteljesítette a várakozásokat, a kezdeti sikerek hatására a mérési programot két évvel, 2010 szeptemberéig meghosszabbították. Ezt a második szakaszt a Cassini nap-éj egyenlőségi küldetésének nevezték, mert ez idő alatt következett be a Szaturnusz Nap körüli keringési pályáján a bolygó nap-éj egyenlősége. E két év alatt a Cassini 64 keringést végzett a Szaturnusz körül, eközben 28-szor került közel a Titanhoz, 8-szor az Enceladus holdhoz, 3 alkalommal pedig más jeges holdakat tudott közelről tanulmányozni.
Mivel a műszerek továbbra is kifogástalanul működtek, és a szondának is maradt üzemanyag-tartaléka, a Cassini programját másodszor is meghosszabbították: 2010 októbere és 2017 áprilisa között zajlott le a napfordulós missziója. A Szaturnusz 29 és fél év alatt végez egy keringést a Nap körül, tehát az évszakok nagyjából nyolcévenként váltják egymást. Ebben a hosszú időszakban a Cassini 155 keringést teljesített, közben pedig 54-szer "látogatta meg" a Titant, 11-szer az Enceladust, 5-ször pedig más kisebb jeges holdakat.
A Szaturnusz mesterséges holdjaként keringő Cassini szonda 2017 áprilisáig "tisztes távolságban" maradt a gyűrűrendszertől, ezért is tudta alaposan vizsgálni a bolygó nagyobb holdjait. Akkorra azonban az előre tervezett pályamódosításokhoz szükséges rakéta-üzemanyag mennyisége már nagyon lecsökkent, ezért a program vezetői úgy döntöttek, hogy a Cassini küldetésének 2017 szeptemberében véget vetnek. A befejező szakasz a "Nagy Finálé" nevet kapta.
Az áprilisban megkezdett Nagy Finálé során a szonda még 22 keringést végzett a Szaturnusz körül, de minden alkalommal kissé más pályán. A Titan hold gravitációs hatásának igénybevételével a szondát a bolygóhoz egészen közeli vidékekre vezérelték. A Cassinit a hold tömegvonzása az addigi pályájáról a Szaturnuszhoz közelebbi pályára kényszerítette. Így sikerült elérni azt, hogy a Cassini minden egyes keringés alkalmával a gyűrűrendszer belső pereme és a bolygó atmoszférája közötti néhány ezer kilométer széles tartományban száguldjon át 120 000 kilométer per órát meghaladó sebességgel.
Csütörtökön a Cassinin elhelyezett képalkotó kamerák elkészítették utolsó felvételeiket a Szaturnuszról, a bolygó északi pólusvidékén látható, hatszög alakú rejtélyes atmoszferikus képződményéről, továbbá a Titan és Enceladus holdakról, valamint a gyűrűrendszerről. Ezután a kamerákat kikapcsolták, de a Cassini nyolc másik műszere - infravörösben és ultraibolyában észlelő spektrométerek, részecskeanalizátorok, magnetométerek - továbbra is működtek.
Működése alatt az űrszonda összesen több mint 453 ezer képet küldött a Földre a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról, annak gyűrűiről és holdjairól. "Ezek a felvételek olyanok lesznek, mint amikor utoljára körülnézel a házadban vagy a lakásodban, mielőtt elköltözöl onnan. Körbesétálsz az alsó szinten, majd felmész a felsőre, végighúzod az ujjaid a lépcsőkarfán, körülnézel régi szobádban, és előbukkannak az elmúlt évek emlékei" - mondta Linda Spilker, a NASA pasadenai bolygókutatási laboratóriumának munkatársa, a Cassini-program egyik felelőse.
Jelenleg a Szaturnusznak 62 holdja ismert, közülük egyelőre 53 kapott végleges elnevezést. A holdak számához a Cassini hét felfedezéssel járult hozzá. A Cassini által készített képeken talált 7 új hold mindegyike a gyűrűk közötti résekben kering.
