2011. szeptember 3., 20:07

Megörökítették Hofi Géza lábnyomát

BUDAPEST. Felavatták Hofi Géza gránitba megörökített "lábnyomát" az Örkény István Színház előcsarnokában. Az Örkény Kert egész napos rendezvényének megnyitóján, szombaton leplezte le az emlékhelyet Horváth Ádám rendező.

Mácsai Pál, a színház igazgatója elmondta: mivel a magyar kabarétörténetben páratlanul hosszú szériát játszott ebben a színházban a művész, úgy gondolták ennek a lábnyomnak itt a helye, ezért elhelyezték a teátrum előcsarnokában.
Hozzátette: 1997-ben az örökös tagsághoz készítették el Hofi Géza "lábnyomát", amelyet halála miatt már nem avattak fel a Budapesti Operettszínház előtt a Nagymező utcában.

Horváth Ádám - aki a művész legtöbb televíziós felvételének rendezője volt - Hofi Géza "lábnyomának" avatásakor elmondta: az alkotás szimbólum, mert ebben a színházban nem találnánk olyan pontot, ahol Hofi Gézának ne lenne lábnyoma.
Mint mondta: két hosszú szériát - a Hoféliát és az Élelem bérét - játszott itt a művész, ez sok száz előadást jelentett. Bár a zene ugyanaz maradt, a szöveg mindig változott, érdemes volt újra és újra megnézni az előadást.

 

Horváth Ádám az alkotás leleplezésekor kiemelte: a lábnyom itt marad és figyelmeztet arra, hogy dolgozott itt egy nagy művész, akinek szelleme most is itt van.  Az alkotás gyerekcipőt, két bal lábat ábrázol. Ehhez kapcsolódva Mácsai Pál hozzáfűzte: Hofi Géza tudja, hogy a bohóc egyrészt gyerek - megőrzi, kíváncsiságát, nyitottságát incselkedő hajlamát -, másrészt pedig, amit ér, amit lát, abból viccet csinál. „Bár volnának sokan ilyen bohócok” - mondta.
Az emlékmű avatásán Kövér Ildikó, Hofi Géza özvegye is részt vett.

Hofi Géza (1936-2002) Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja. A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.