2012. november 22., 08:55

Megnyílt a Déri Múzeum Munkácsy-terme

DEBRECEN. A Déri Múzeum felújított Munkácsy Termét Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere adta át szerda este.
Ismét együtt látható Munkácsy híres Krisztus-trilógiája, az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt Debrecenben. Kósa Lajos egyfajta nemzeti emlékhelynek nevezte a felújított Munkácsy Termet és reményét fejezte ki, hogy olyan zarándokhellyé válik, amelyet minden Debrecenbe látogatónak fel kell keresnie.

Emlékeztetett arra, hogy a Golgotát tulajdonosa, Pákh Imre Amerikában élő magyar műgyűjtő az általa alapított Munkácsy Alapítvány tulajdonába adta. A trilógia másik darabja, az Ecce Homo a magyar állam tulajdonában és a Déri Múzeum kezelésében van, de el kell érni azt, hogy a kanadai Hamilton Galéria tulajdonában lévő, jelenleg 2014 végéig tartós bérletben Debrecenben látható Krisztus Pilátus előtt is véglegesen Magyarországon maradjon.

Kósa Lajos szerint a magyar kormánynak rá kell vennie a kanadai kormányt: tekintsen el attól, hogy kanadai nemzeti kincsként az országban tartsa az alkotást. Szeretnék elérni, hogy a kép 2014 után is, akár kanadai tulajdonként, de "örökre itt legyen Debrecenben". "Meggyőződésem, hogy meg fogjuk oldani ezt a problémát" - tette hozzá a polgármester.

Pákh Imre rendkívüli eseménynek nevezte, hogy a mai világban, amikor többnyire múzeumokat zárnak be, akkor Debrecenben felújítják a múzeumot és e patinás épület ad helyet a három képnek. Elismeréssel szólt a felújított Munkácsy Teremben elhelyezett alkotások megvilágításáról, amelyet ilyen szépen - ahogy fogalmazott - egyetlen korábbi kiállítási helyen sem tudtak megoldani.

A műgyűjtő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a három képnek véglegesen Debrecenben kell maradnia, amiért ő maga - mint ígérte - mindent megtesz. Annak kapcsán, hogy a közelmúltban több helyre - így Pécsre, Budapestre, Bécsbe és Szegedre - szállították a képeket, úgy fogalmazott: "szívósak ezek a képek", nem ártott nekik az utaztatás. Emlékeztetett arra, hogy korábban Amerikában 70 helyen mutatták be az alkotásokat, amelyek többször megtették az utat Európa és Amerika között is.

A Munkácsy Terem megnyitóján Rákay Philip, a Munkácsy Alapítvány kuratóriumának elnöke méltatta Munkácsy festői nagyságát, s megemlítette a trilógia rendkívül sikeres bécsi bemutatóját, amely ismét bizonyította, hogy a magyar kultúra ott volt és ott is maradt Európában.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.