2017. augusztus 25., 19:10

Megnyílt a 36. Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor

GÍMES. Több tucat fiatal, köztük a felsőfokú tanulmányait hamarosan elkezdő „gólya“ népesítette be augusztus 25-én délután a gímesi autókempinget, ahol hat napon át művelődhetnek-szórakozhatnak, ismerkedhetnek egymással a 36. Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor résztvevői. A Diákhálózat hagyományos zoboralji rendezvényéről Fodor Péter főszervező nyilatkozott portálunknak.
201708251714520.GMT_1..jpg
Galéria
+5 kép a galériában

A jelentős múlttal rendelkező tábor elsődleges célja a művelődés: ez ugyanis részben egy szabadegyetem, néhány éve pedig már gólyatáborként is működik, ahol a végzős középiskolásokat készítik fel az egyetemi életre – fejtette ki Fodor Péter. „Például előadások során ismertetjük jövendő lehetőségeiket – a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciától (FDTK) kezdve a szakmai gyakorlaton át a közösségkovácsoló szabadidős tevékenységig. Mindezek mellett nagy hangsúlyt helyezünk a közös szórakozásra is, többek között koncertekkel, diszkókkal, vetélkedőkkel is készültünk. A tábor szervezője a Diákhálózat (DH) és azon belül annak tagszervezetei: a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub (JUGYIK), a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) a brünni Kazinczy Ferenc Ifjúsági Klub (KAFEDIK) stb. Eleinte a JUGYIK vállalta a szervezőmunkát, majd a 2000-es években egymás után kapcsolódtak be a szervezésbe a DH további tagszervezetei. Idén a Bethlen Gábor Alap, a Rákóczi Szövetség, a komáromi Sine Metu Polgári Társulás és több jólelkű magánvállalkozó támogat bennünket“ – magyarázta a főszervező.

A Hírek.sk kérdésére, hogy a tábor célul tűzte-e ki az ősi magyar hagyományok, illetve a múlt zoboralji népművészeti értékeinek továbbéltetését, Fodor Péter közölte, a szervezők nagy hangsúlyt helyeznek a magyar népi hagyományok éltetésére. „Bár eddig külön a zoboralji népművészettel nem foglalkoztunk, de mivel ezt nagyon jó ötletnek tartom, ahhoz a jövőben visszatérünk. Van azonban egy népművészeti szekciónk, amely részeként egy jurtát is felállítottunk. Mellette lehetőség nyílik az íjászatra, illetve betekintést lehet nyerni a baranta harcművészet és az ostorcsattogtatás titkaiba is. Ezenkívül a helyszínen minden évben készül egy tábori kopjafa, illetve újabb és újabb mutatós művekkel bővül a gyönyörű kopjafaparkunk. Tavaly a hagyományos kopjafáktól eltérő, különféle magyaros motívumokkal díszített életfát állítottunk fel, amely a park ékévé vált. Immár több éve stabil fafaragónknak számít Ambrus Dávid Felsőszeliből, korábban pedig Nagyferenc Katalin szobrászművész – Kati néni – alkotásait állítottuk itt fel“ – mondta.

Az előre bejelentkezett 65 táborozó közül 35 a „gólya“, a többiek pedig idősebb egyetemisták. A rendezvény teljes időtartamára beregisztrált résztvevőkön kívül azonban sokan az aktuális műsoroktól függően egy-két napig tartózkodnak Gímesen. „Minden érdeklődőt nagyon nagy szeretettel várunk! Nem szabtuk feltételül azt, hogy csak egyetemisták vagy gólyák jöhetnek közénk, hiszen a környéken élő, már dolgozó fiatalokkal is szívesen megismerkednénk. Bizonyára minden látogató talál kedvére való műsort, elfoglaltságot a táborban. Fő szálláshelyünket két pavilon képezi, amelyekben ágyak állnak a táborozók rendelkezésére. Tavaly óta azonban lehetőség nyílik a sátorozásra is, amit többen megkedveltek, és egyre nő e lehetőség iránti érdeklődés“ – fűzte hozzá Fodor Péter.

A gólyák beilleszkedésével kapcsolatban a főszervező személyes tapasztalatairól is beszámolt. „Én először 2015-ben vettem részt a táborozáson. Mi tagadás, eléggé megilletődtem, mert a szervezőkhöz képest annyira éretlennek, tapasztalatlannak tűntünk mi, újdonsült végzős középiskolások, pedig csak pár évnyi korkülönbség volt köztünk. Attól tartottunk, hogy lekezelnek majd minket, de nem ez történt. Teljesen egyenrangú félként viszonyultak hozzánk, ami jóleső érzéssel töltött el bennünket. Az újabb gólyáknak sincs mitől tartaniuk, itt ugyanis mindenki tényleg egyenlőnek számít“ – hangsúlyozta.

Miután a tábor az összes programhelyszínnel együtt felépült, zeneszó hangzott fel, három óra körül egymás után érkeztek meg a szálláshelyüket elfoglaló táborlakók. Fodor Péter rövid megnyitó beszéde során az idei tábor infrastruktúráját és egyes szekcióit is bemutatta. A TANDEM nonprofit szervezet pedig vállalta, hogy játékos formában ismerteti össze egymással a fiatalokat.

Ez alkalommal a várva várt esti koncertek során vasárnap a rozsnyói EndORFin együttes, hétfőn az idei tábori himnusz szerzője, a farnadi Estendøn zenekar, kedden pedig hagyományosan a ZsEB, azaz Zsapka Attila, Emmer Péter és Benkó Ákos szórakoztatja majd a hallgatóságot. „Szerdán délelőtt utaznak haza a táborozók, távozásuk után pedig ránk, szervezőkre még vár a táborbontás, a kemping kiürítése“ – tette hozzá Fodor Péter.

Addig azonban a fiatalok még több tartalmas előadás során gyarapíthatják ismereteiket, illetve mérhetik össze tudásukat és ügyességüket a különféle versenyek során. „A teljesség igénye nélkül kiragadnék párat a műsoraink közül. Tavalyi sikeres előadása után közkívánatra idén is visszatér közénk Puzsér Róbert budapesti publicista, akinek újabban a Gyermekkorunk traumatikus mesesorozatai című előadását hallgathatjuk majd meg. 2016-ban a média káros hatásairól tartott nagyon élvezetes előadást. Jánk István nyitrai doktorandusz a nyelvi diszkriminációról tart majd egy további előadást. Mivel nagyon sok táborozó érkezik hozzánk a különböző nyelvjárású térségekből, fontosnak tartom leszögezni: bár sokan egymástól eltérő módon beszélünk, de ennek ellenére összetartozunk, nyelvi alapon senkit sem szabad hátrányosan megkülönböztetni. Kaszmán-Saróka Liliána időgazdálkodási tréninget tart, arra vonatkozó tanácsokat ad, hogy egyetemistaként miként osszuk be hatékonyan az időnket. Aztán filmvetítést is beiktatunk, de annak a címe egyelőre maradjon meglepetés. Szombaton este pedig a Komáromi Jókai Színház két művésze, Bandor Éva és Olasz István Szer+elem+ez című produkcióját élvezhetjük“ – fejtette ki a főszervező.

A már említett programokkal párhuzamosan zajlik majd a csapatjáték, a fiatalokat ugyanis csapatokba osztják szét, amelyek ötletes nevet adnak és zászlókat festenek maguknak. Egyebek mellett métában és ügyességi versenyeken is mérkőzhetnek egymással az egyes csapatok. Élvezetesnek ígérkezik a vártúra is, a gímesi várhoz vezető út kijelölt állomásain megoldandó feladatok várnak a csapatokra. Azok majd a táborozók műveltségét, logikáját és ügyességét is próbára teszik. Kedden este, a ZsEB zenekar koncertje előtt értékelik ki a csapatjátékot, a legjobban teljesítő csoportok értékes jutalmakban részesülnek.

„Semmiképp se maradjon odahaza az, aki a gólyák közé tartozik. A tábor mottója szerint a gímesi tábor az a hely, ahol minden elkezdődik, vagyis a középiskolából kikerült fiatal itt csöppen bele a nagybetűs életbe – végre kezdhet felnőni, önállósodni. Továbbá rendezvényünket ajánlanám az idősebb egyetemistáknak és a velünk megismerkedni, művelődni, lazítani akaró további fiataloknak is!“ – hangzottak végül Fodor Péter Gímesre hívó szavai.

201708251714520.GMT_1..jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.