2013. március 2., 10:15

Megműtötték a Republic basszusgitárosát

BUDAPEST. Az életveszélyes állapotban fekvő Bódi László Cipő után most egy újabb Republic-tag került kórházba. Boros Csaba basszusgitárost tegnap műtötték.
Jó ideje szenvedett már a sérvtől Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa, de csak most szánta rá magát a műtétre. A zenészt tegnap operálták, állapotáról a zenekar menedzsere, Abella Miklós tájékoztatta a borsonline.hu-t.

"Csaba azért halogatta fél évig ezt a műtétet, hogy a Republic lemezt készíthessen, koncertezhessen. A basszusgitár súlyát tekintve is nehéz hangszer, nem könnyű tartani, és közben erőteljesen mozogni a színpadon. Csabának először izomfájdalmai lettek, ebből alakult ki sérv" – mondta a Borsnak Abella, és hozzátette, hogy Borost úgynevezett laparoszkópos műtéttel operálták.

Az eljárás lényege, hogy a pácienst nem kell elaltatni, hiszen a hasfal megnyitása nélkül, a bőrön ejtett pár milliméteres vágáson keresztül elvégezhető a beavatkozás, azaz – mivel nincsen hatalmas hasfali metszés – jelentősen rövidül a kórházi kezelés és a rehabilitáció időtartama is.

Ha minden igaz, Borost már ma kiengedik a kórházból, és otthon lábadozhat tovább. "Az állapotát érdektelennek érzi Cipőéhez képest, ezért nem szerettük volna, ha ez a műtét sajtónyilvánosságot kap" – tette hozzá a Republic menedzsere, aki azt is elmondta, hogy Cipő állapotában egyelőre semmilyen változás nincs, mindenki a csodára vár.

Cipő szíve két héttel ezelőtt állt le, a sikeres újraélesztés óta harmadfokú kómában fekszik. Az énekest gépek tartják életben, magától képtelen lenne levegőt venni. Családtagjai és zenésztársai egymást váltják kórházi ágya mellett, beszélnek hozzá, és időnként még egy fejhallgatót is rátesznek a fülére, amiből kedvenc nyugtató zenéi szólnak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.