Meghosszabodott a pályázati határidő
Rudolf Chmel, a Szlovák Köztársaság emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese döntésének értelmében a NEMZETI KISEBBSÉGEK KULTÚRÁJA - 2011 program pályázatainak benyújtási határideje az eredeti időpontról, azaz 2011. március 28-ról 2011 április 11-re változott.
„Erre azért került sor, mert március 16-án sikerült beindítani a pályázatok elektronikus regisztrációját a kormányhivatal honlapján, és szeretnénk elkerülni, hogy egyszerre nagon sok pályázó regisztráljon“, nyilatkozta a Pátria rádiónak Juhász László, a kormányhivatal Kisebbségi Kultúrák Főosztályának vezetője.
A pályázati feltételekkel kapcsolatos összes információ szlovák nyelven megtalálják a www.vicepremier.sk honlapon a „Dotácie“ részben, valamint a www.vlada.gov.sk honlapon.
A felhívás a kormányhivatal hatáskörébe tartozó dotációkat érinti, melyek célja „a Szlovák Köztársaság területén élő nemzeti kisebbségek fennmaradása, megnyilatkoztatása, védelme, önazonosságuk és kulturális értékeik fejlesztése“- ismerteti a webnoviny. A nemzeti kisebbségek kultúrája programra az ezévi költségvetésben 4 millió eurót hagytak jóvá. A program négy területet ölel fel – élő kultúra, periodikus sajtó, nem periodikus sajtó és kultúrpolitika.
A program beatartásáért a kormányhivatal nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szekciója a felelős. Dotáció kulturális rendezvényekre és művészeti alkotó tevékenységre, színházak és népművészeti együttesek működtetésére, érdekköri tevékenységre és szabadidő programokra, a kisebbségek kultúrájának, életének, történelmének, nyelvének és azonosságtudatának kutatására, periodikus és nem periodikus sajtóra, kiadói tevékenységre, valamint hang- és multimediális hordozók előállítására igényelhető.
Állami támogatásban részesülhetnek továbbá kulturális és egyházi intézmények, népművelési projektek, valamint külföldi és nemzetközi kulturális rendezvények.