2011. március 28., 15:40

Megállították a felkelők előrenyomulását

TRIPOLI. A líbiai lázadók hétfőn is folytatták az előrenyomulásukat, hogy visszafoglalják a városokat Moamer Kadhafitól, akinek a csapatait folyamatosan bombázzák a nyugati gépek. Hétfő reggel a lázadók szóvivője bejelentette, Kadhafi szülővárosát, Szirtet is megszállták.

Moammer Kadhafi líbiai vezető erői hétfő reggel megállították a felkelők nyugat felé nyomulását az ország tengerpartjának nagyjából a közepén található Ben-Dzsavád város nyugati kapujában - jelentette egy tudósító a helyszínről.

A gyengén felszerelt és koordinálatlan lázadó csapatok gyors előrenyomulása Líbia tengerparti területein arra enged következtetni, hogy az ENSZ repüléstilalmi zónáját kikényszerítő nyugati légicsapások komolyan megváltoztatták az erőfölényt – legalábbis keleten. A felkelők kezére került Esz-Szider, Rasz Lanuf, Brega és Tobruk – ezzel párhuzamosan azonban Kadhafi elkezdte beásni csapatait és megerősíteni a védelmi vonalait nyugaton.A gyengén felszerelt és koordinálatlan lázadó csapatok gyors előrenyomulása Líbia tengerparti területein arra enged következtetni, hogy az ENSZ repüléstilalmi zónáját kikényszerítő nyugati légicsapások komolyan megváltoztatták az erőfölényt – legalábbis keleten. A felkelők kezére került Esz-Szider, Rasz Lanuf, Brega és Tobruk – ezzel párhuzamosan azonban Kadhafi elkezdte beásni csapatait és megerősíteni a védelmi vonalait nyugaton.

Miszratára összpontosítanak

A főváros közelében fekvő Miszratában tovább zajlottak az összecsapások Kadhafi és a lázadók között. A kormánypárti csapatok igyekeztek megerősíteni pozícióikat az ország harmadik legnagyobb városában, ami kapu lehet a nyugati országrészbe. Miszrata azonban – az egyetlen nyugati városként – jelentések szerint még a lázadók kezén van, de már hetek óta el van szigetelve. Az egyik helyi lakos, aki Szadunnak nevezte magát a Reutersnek telefonon azt nyilatkozta, hogy vasárnap ismét harcok voltak, és többen életüket vesztették, amikor a kormánypárti erők igyekeztek nyugatról betörni a városba. A miszratai lakos szerint mesterlövészek is tüzeltek, és a harcoknak vasárnap este csak a sötétség beállta vetett véget. Egy Miszratában harcoló lázadó, Mohamed pedig azt állította, hogy a kormánypárti erők irányítják a város egy, habár csak kicsi részét. A lakók arról nyilatkoztak, hogy kutakból kénytelenek az ivóvizet merni, valamint azt állítják, hogy szűkösek a gyógyszeradagok is.

Tripolit is bombázták

Vasárnap este Tripoliban is robbanások voltak – legalább hat detonációt hallottak a lakosok, amelyeket megelőzően a légvédelem hosszú sorozatokat lőtt az égbe. A líbiai állami televízió szerint a légicsapások civil és katonai célpontokat egyaránt leromboltak a fővárosban. A televízió olyan képeket is mutatott, amely állítólag Kadhafi élő bejelentkezése volt a Tripoli főhadiszállásáról. A képeken tüntetők százai lobogtatták a zöld zászlót és kormánypárti jelszavakat skandáltak – az ezredest nem lehetett látni a képen, csak az autóját, de a tévé azt állította, hogy Kadhafi benne volt.

Líbia: vannak civil áldozatok is

Vasárnap a NATO – közel egy hetes heves vitát követően – beleegyezett a teljes katonai irányítás átvételébe Líbiában, Washington az afganisztáni és iraki beavatkozása miatt igyekezik minimalizálni a szerepét egy újabb muzulmán ország elleni katonai akcióban. A líbiai bevetésekről az amerikai védelmi miniszter, Robert Gates azt állítja, hogy azok lényegében megállították Kadhafit, aki képtelen mozgatni a nehézfegyverzetét. A líbiai rezsim azzal vádolja a nyugatot és a NATO-t, hogy terrorizálja és meggyilkolja polgárait – mindezt egy nemzetközi összeesküvés keretében, amelynek célja az, hogy megalázza és meggyengítse az észak-afrikai országot. Tripoli szerint a nyugati légicsapásokban eddig már több mint 100 civil vesztett életét – a nyugati koalíció azonban tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy éppen a civileket óvja Kadhafitól, akinek a katonai létesítményeit támadták.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.