2017. július 28., 17:14

Még lehet jelentkezni a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumba

POZSONY. Augusztus 14-ig adhatják be online jelentkezésüket azok az egyetemisták, akik a 2017/2018-as évben a Pozsonyi Magyar Szakkollégium tagjai szeretnének lenni.
201707281722200.felveteli-PMSZ.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

„Csak most dőlt el, hogy Pozsonyba fogok egyetemre járni. Lehet még jelentkezni a szakkollégiumba?” – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kapott a Pozsonyi Magyar Szakkollégium vezetősége július első felében több diáktól. Ezért a kollégium második felvételi fordulót hirdet meg, amelynek jelentkezési határideje augusztus 14-e.

„Június 30-a volt az első forduló határideje, ám az utóbbi hetekben többen is jelezték, hogy csak később tudták meg, Pozsonyban folytatják tanulmányaikat. Célunk, hogy a legtehetségesebb diákokat gyűjtsük össze, ezért úgy határoztunk, esélyt adunk azoknak is, akik a nyár folyamán döntöttek Pozsony mellett” – nyilatkozta Mózes Szabolcs, az intézmény igazgatója.

A szakkollégiumba azok a pozsonyi magyar egyetemisták jelentkezhetnek, akik szeptemberben kezdik meg az első vagy a másodévet. Az intézmény egy- és kétágyas szobákban lakhatást biztosít, valamint képzéseket és programokat szervez tagjainak.

A szakkollégiumba azon magyar diákok jelentkezhetnek, akik nappali képzésben részesülnek valamely pozsonyi egyetemen, avagy 2017 szeptemberében kezdik meg alapfokú (Bc.) tanulmányaik 1. vagy 2. évét, illetve a jelentkezési határidőig nem töltötték be a 25. életévüket.

A felvételi eljárás kétlépcsős, írásbeli és szóbeli részből áll. Jelentkezni online lehet: a szakkollégium honlapján elérhető kérdőív kitöltésével (szakkollegium.sk – itt minden információ elérhető). A kérdőív kitöltése mellett az info@szakkollegium.sk címre motivációs levelet várnak az érdeklődőktől. A jelentkezési határidő augusztus 14-e, az egyéni meghallgatásra augusztus 19-én a szakkollégiumban kerül sor. Aki sikeresen felvételizett, szeptember 4-én már be is költözhet a Pozsony központjában fekvő, kiemelkedően felszerelt kollégiumba.

„Az érettségizők túlnyomó többsége egyetemre megy, ám egyre többen ismerik fel azt, hogy a diploma önmagában ma már kevés a sikeres elhelyezkedéshez. Mi az ehhez szükséges többletet nyújtunk tagjainknak: képzést, készségfejlesztést, a sikerhez fontos kapcsolatokat biztosítunk” – mondta az igazgató, hozzátéve: céljuk egyben a felvidéki magyar értelmiség eredményes utánpótlása.

201707281722200.felveteli-PMSZ.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.