Már a Neander-völgyi is idegen tollakkal ékeskedett

Az elemzés azt is sugallja, hogy emberősünk a sötét tollakat kedvelte, melyet ragadozó madaraktól és varjúféléktől - úgymint hollóktól és vetési varjaktól - szerzett be. A kutatás részleteiről a Plos One folyóirat számol be.

Ismereteink szerint számos törzs díszíti magát tollakkal, azonban a szerzők kihangsúlyozzák, nem azt sugallják, hogy ezt a Neander-völgyiektől tanultuk. A tolldíszek valójában sokkal messzebb nyúlhatnak vissza az időben, a modern emberek és a Neander-völgyiek egyik közös őséhez.

Clive Finlayson és Kimberly Brown, a Gibraltár Múzeum kutatói, valamint spanyol, kanadai és belga társaik 1699 ősi eurázsiai lelőhely adatbázisát vizsgálták át és összehasonlították a madarakat érintő adatokat azokon a területeken, ahol éltek ősemberek, és ott, ahol nem. Egyértelmű kapcsolatot találtak a ragadozó madarak és varjúfélék maradványai, valamint az ősemberek által használt területek között.

Ezt követően közelebbről megvizsgálták a gibraltári Neander-völgyi helyszíneken talált madárcsontokat, többek között a Gorham- és Vanguard-barlangban. "A Neander-völgyiek átvágták és megjelölték a csontokat. Kiderült, hogy a használt csontok nagy része szárnycsont volt, különösen azok, melyek nagy tollakat hordoztak" - mondja Finlayson. A kutatók elmondták, először az egyik barlangban fedezték fel a madárcsontokon a vágásnyomokat, majd a többiben is rábukkantak hasonlókra.

Juan Jose Negro, a vizsgálat társszerzője szerint a szárnyak a madarak testtömegének kevesebb, mint 20 százalékát adják, és nincs rajtuk hús, így az emberősök valószínűleg nem ették meg ezeket a madarakat. "Az egyetlen magyarázat, hogy a hosszú tollakat használták fel."

Úgy tűnik, hogy az ősemberek a sötét vagy fekete tollazatot részesítették előnyben. A lelőhelyeken reprezentált madárfajok felölelik a hollót, vetési varjút, szarkát, csókát, számos sas- és keselyűfajt, vörös- és barnakányát, vércsét és sólymot. A kutatók szerint a Neander-völgyiek majdnem biztosan díszítő célzattal használták fel a madártollakat. Finlayson szerint mindez azt sugallja, hogy az ősember olyan kognitív képességekkel rendelkezett, melyek lehetővé tették a szimbolikus gondolkodást.

Az elmúlt évszázad nagy részében az ősembert primitívként ábrázolták, mely 30 ezer évvel ezelőtt a sokkal intelligensebb, kreatív Homo sapiensszel vívott versengés természetes következményeként halt ki. Az utóbbi években azonban a Neander-völgyieket - amelyek a pleisztocén időszakban Európában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában is éltek - rehabilitálták, mivel egyre több olyan bizonyíték került elő, amelyek azt mutatják, képességeiket alábecsültük.

Negro kihangsúlyozta, nem lehet megállapítani, miként hasznosították a tollakat. Megfigyelte azonban, hogy a madártollak jelenlegi alkalmazása ugyanezeket a fajokat öleli fel. Azzal kapcsolatban, a madarakat hogyan fogták el, Finlayson elmondta, elképzelhető, hogy az állatok a barlangok közelében fészkeltek. Néhány leeshetett, viszont túl sok van belőlük ahhoz, hogy elhullott állatok véletlenszerű kollekciójáról legyen szó.

"Lehetséges, hogy a Neander-völgyiek felmásztak a sziklákra és begyűjtötték a madarakat a fészekből. Viszont a madarak nagy része dögevő. Egy intelligens hominida - aki ezeket a madarakat felhasználhatta a táplálékforrások felkutatására is - ennek tudatában könnyen lecsaphatott a keselyűkre és sasokra, amikor azok leszálltak a dögökre."

A Neander-völgyiek szimbolikus viselkedésének másik bizonyítékát nyújtja az okker - melyet testfestésre használhattak -, amely európai és a Földközi-tenger keleti részének régészeti lelőhelyein került elő. Az év elején egy másik kutatócsapat bizonyítékot talált saskarmok valószínű szimbolikus felhasználására a Neander-völgyiek között, bár ezeket eszközökként is használhatta az ősember.