2016. szeptember 6., 15:19

Magyar Termék Nagydíj - Két elismerést is kapott Mága Zoltán

BUDAPEST. Több évtizedes munkásságáért a Magyar Termék Nagydíj Kárpát-medencéért Nívódíjat; a hagyományteremtő, 2009 óta megrendezett budapesti újévi koncertjéért pedig Magyar Termék Nagydíjat vehetett át kedden a parlamentben Mága Zoltán hegedűművész, akit a külhoni magyarságért végzett kulturális missziójáért is kitüntettek.
201609061522200.Zoltan_Maga.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A kultúra területéről Mága Zoltán az egyedüli, akinek két díjjal méltatták munkásságát - közölte a művész kommunikációs ügynöksége az MTI-vel.   

A Magyar Termék Nagydíjra idén 38 kategóriában lehetett pályázni, a bírált pályaművek 92 százaléka nyerte el a címet.   

A Mága Zoltán által 2009-ben életre hívott újévi koncertet több mint százezren láthattak már a Papp László Budapest Sportarénában, több tíz millióan pedig a televíziók képernyőjén keresztül határainkon innen és túl. Mága Zoltán műsorát Európa egyik legnagyobb és legnívósabb újévköszöntő gálaestjeként tartják számon. Az elmúlt nyolc évben Kossuth-díjas és világhírű művészek mellett a nemzet színészei és a hazai könnyűzenei élet kiválóságai is színpadra léptek a gálán.

Mága Zoltánt a külhoni magyarságért végzett kulturális missziójáért is kitüntették.
A hegedűművész a díjátadót követően úgy fogalmazott: "majd' két évtizede személyes indíttatásból dolgozom határon túli honfitársaimért, ezért megtisztelő hogy a külhoni magyarságért végzett kulturális missziómat, karitatív tevékenységeimet elismerik".

"A Kárpát-medencében élő magyarság az országhatárok ellenére hűen őrzi a magyar hagyományokat, a nyelvet, a népzenét, a kultúrát, amit nekünk, anyaországiaknak is ugyanolyan tisztelettel kell tennünk. Minden évben meghívom határainkon túl élő honfitársaimat is a budapesti újévi koncertemre, hogy együtt köszönthessük az új esztendőt" - idézi a közlemény Mága Zoltánt, aki azt ígérte, hogy a 2017. január 1-jei újévi koncerten is világsztárokat hallhat majd a közönség.

A közmédia több műsora és az M1 aktuális csatorna is díjat nyert

Elnyerte a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) több műsora, az M1 aktuális csatorna sajtóköveti nívódíjat kapott. Az elismeréseket kedden a Parlamentben vehették át a kitüntetettek.

Az M1 aktuális csatorna alkotógárdáját Magyar Termék Nagydíj Pályázat Sajtókövete Nívódíjjal tüntették ki, az elismerést Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke adta át Gyukity Istvánnak, az M1 csatorna igazgatóhelyettesének. Sajtóköveti nívódíjat kapott a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. alkotógárdája is.     

Elismerésben részesült az MTVA Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztősége Jónak lenni jó! című jótékonysági kampány- és egész napos műsorfolyama, az MTVA Oxigén című környezetvédelmi rádiós műsora. A Film-Art Stúdió Kft. által készített Magyar Krónika heti kulturális magazinműsor is elnyerte a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát.         

Az Oxigén elismerését Barna Bence, a WMA Média Kft. ügyvezetője, a Jónak lenni jó! műsor díját Siklósi Beatrix, a nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője vette át Kara Ákostól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárától és Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkártól. A Magyar Krónika című heti kulturális magazinműsor elismerését Csőre Gábor színművész, a magazin műsorvezetője vette át.

Idén 60 cég 66 terméke nyert a Magyar Termék Nagydíj Pályázaton

Az idén 60 vállalkozás 66 terméke és szolgáltatása érdemelte ki Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát - a 19. alkalommal meghirdetett pályázat elismeréseit kedden a Parlamentben adták át a kitüntetetteknek.

A díjátadón Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvivő igazgatója elmondta, a legtöbb nyertes pályázat az élelmiszergyártás, élelmezés területéről érkezett. A pályázat kiírói tanácsának nevében ismertette az is, hogy idén 38 kategóriában lehetett pályázni a tanúsító védjegy elnyerésére, a bírált pályaművek 92 százaléka nyert. A nyertesek egyharmada budapesti, csaknem kétharmada vidéki székhellyel rendelkezik, az ország 16 megyéjéből. Idén első alkalommal pályázhattak a határon túlról, a díjazottak 4 százaléka külhonból érkezett. Az idei díjakkal 609-re emelkedett a Magyar Termék Nagydíj 19 éve alatt  kiadott elismerések száma.     

Az ügyvivő igazgató szerint örömteli, hogy egyre több pályázat kötődik az építőiparhoz, és  a kozmetikai témakörhöz fűződő pályázatok száma és színvonala is stabil pályázói kört jelent. Hangsúlyozta, a védjegy használata az elnyerés évében díjmentes, ezután csak utóellenőrzéssel lehetséges viselni és díjkötelessé válik - ismertette.   

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte,  hogy a korábbi, sikeres pályázati csoportok mellett az idén előtérbe kerültek a kulturális termékek és szolgáltatások, amelyek  képesek a határokat átlépve növelni Magyarország nemzetközi ismertségét és elismertségét. Mint mondta, egyre fontosabbá válik a patrióta gazdasági szemlélet, éppen a Magyar Termék Nagydíj hírnevének köszönhetően egyre többen előnyben részesítik azokat a vállalkozásokat, amelyek Magyarországon termelnek és foglalkoztatnak, itt fizetnek adót.     

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, a pályázat által nyújtott lehetőség hozzájárul a Kárpát-medencei magyarság gazdasági megerősítéséhez. A külhoni magyar közösségek oktatási, kulturális megerősítésén túl lépéseket kell tenni gazdasági megerősítésükért is - szögezte le.     

A Magyar Termék Nagydíj pályázat Kárpát-medencéért Nívódíját kapta többek között a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Pro Cultura Subcarphatica és a Vajdasági Magyar Diákszövetség, valamint három határon túli magyar gazdasági szereplő is jogosult mostantól a Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegy használatára - tette hozzá.     

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hangsúlyozta, a gazdaság fejlesztése mellett kiemelt jelentősége van a fogyasztói bizalom növelésének is, amely nem lehetséges jogkövető, fogyasztóközpontú vállalkozások nélkül. Úgy vélte, a Magyar Termék Nagydíj pályázati rendszere iránytűként szolgál a fogyasztók részére.     

Az ünnepségen átadták a cégek, szakmai szervezetek által felajánlott elismeréseket is. A díjazottak listája a www.termeknagydij.hu honlapon érhető el. Jövő márciusban már 20. alkalommal hirdetik meg a Magyar Termék Nagydíj pályázatot - közölték a szervezők.

201609061522200.Zoltan_Maga.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.