2011. szeptember 6., 10:09

Magyar-szlovák párbeszéd a limesről

BUDAPEST. A római kori dunai limes magyarországi és szlovákiai szakaszát érintő világörökségi jelölési dokumentáció első változatáról tartanak konferenciát kedden Budapesten – közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), a nemzetközi projekt koordinátora. A megbeszélésen a magyar és a szlovák kutatók mellett nemzetközi világörökségi szakértők is részt vesznek.
Tóth János Attila régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa elmondta, hogy a konferencia programján szereplő tervezet 121 magyarországi, Duna menti helyszínt tartalmaz. Az anyag részletesen bemutatja a lehetséges helyszíneket és készült egy kezelési terv is – fogalmazott Tóth János Attila, hozzátéve, hogy a konferencia második felében kerekasztal-beszélgetést folytatnak a dokumentumról.

A régész kitért arra is, hogy a megbeszélésre meghívták azokat a külföldi szakértőket, akik tapasztalataikkal tudják segíteni a jelölési dokumentum elkészítését, például mert már saját országukban végigcsinálták a procedúrát vagy az UNESCO bírálóbizottságában dolgoztak.

Tóth János Attila úgy vélte, a dokumentum végleges változata leghamarabb 2013-ra készülhet el, a jelölés elindításához még számos egyeztetést kell lefolytatni, ki kell alakítani például a költségvetést és létre kell hozni egy kezelő szervezetet is – ezek ugyanis a jelölés feltételei.

A végső anyag a kormánnyal szorosan együttműködve készülhet csak el – szögezte le a régész, aki megemlítette: a kabinet többször kifejezte, hogy fontos számára a világörökségi jelölés, amely illeszkedni fog a Duna-stratégiába. A régész rámutatott: a feltáró munka jelentős részét már elvégezték, a helyszíneket feltérképezték, felkeresték a helyrajzi számok alapján a tulajdonosokat és az önkormányzatokat, hogy az együttműködési szándékukról szóló nyilatkozatot csatolhassák a dokumentumhoz. "Helyi támogatottság nélkül nem lehet sikeres a jelölési folyamat" – fogalmazott Tóth János Attila.

A Danube Limes UNESCO World Heritage, azaz A Duna menti római limes UNESCO világörökségi nevezése programban Magyarország mellett Szlovákia, Lengyelország, Ausztria és Németország vesz részt. A kezdeményezés célja, hogy a római kori dunai limes közép-európai szakaszát mint az európai kulturális örökség részét képező régészeti emléket jelölje az UNESCO világörökségi listára.

A római birodalom megerősített határvonala, a limes magyarországi szakasza (Ripa Pannonica) 2009 óta szerepel az UNESCO Világörökség Bizottságának hivatalos várományosi listáján. Az imperium határait egykor több ezer kilométeren át védő rendszerből Magyarország területére két nagy légiótábor és városi ranggal rendelkező település (Brigetio és Aquincum), 24-25 segédcsapattábor, számos időszakos tábor, több késő római erődítmény és mintegy kétszáz feltárt vagy ismert helyű torony, kiserőd, hídfőállás esik.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.