2022. május 28., 12:52

Magyar szívvel – lélekkel, „beszédes“ vésővel, ecsettel alkotott életmű a Limes Galériában – KÉPEKKEL

Négy héten át méltó helyen, a komáromi Limes Galéria hajójában látható a 2018 karácsonyán 73 évesen, váratlanul elhunyt Vitéz Nagy János László fafaragó művész életmű – kiállítása, amelyet Farkas Veronika művészettörténész többek között az alkotó Ógyallán élő özvegye, Sára asszony közreműködésével rendezett. Rendhagyó történelem órák keretében diákcsoportoknak felettébb ajánlott a megtekintése!

Magyar szívvel – lélekkel, „beszédes“ vésővel, ecsettel alkotott ÉLETMŰ a komáromi Limes Galériában – KÉPEKKEL
Galéria
+11 kép a galériában
Özv. Nagy Sára a deportált vagy kitelepített naszvadi magyarok emlékére faragott Kitelepítés című alkotás előtt
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az ódon falak között május 27-én, a rokonai, barátai és további tisztelői sokasága körében megnyílt tárlat felöleli a magyar történelem legjelentősebb eseményeit, a vérszerződés megkötésétől, a 907-es pozsonyi csatán, az aradi vértanúk kivégzésén, a világháborús borzalmakon, a doni katasztrófán, Horthy Miklós 1938-as évi komáromi bevonulásán, a felvidéki magyarság gyalázatos kitelepítésén és deportálásán, az 1956-os magyar forradalmat követő megtorlásokon és további sorsdöntő történéseken át a 2004 decemberében megtartott, testvér-megtagadó kettős szavazásig.

Magyar szívvel – lélekkel, „beszédes“ vésővel, ecsettel alkotott ÉLETMŰ a komáromi Limes Galériában – KÉPEKKEL
János huncutkás mosollyal tán´ennyit mondana: ez igen, így képzeltem...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A rokoni – baráti megemlékezésekkel színesített megnyitó ünnepség fényét az idén 20 éves, helyi Gaudium Vegyes Kar lélekemelő fellépése és a világszerte sokfelé élt V. Nagy János pályájához illő, Wass Albert - vers, az Üzenet haza tolmácsolása emelte.

Az Életmű című nemzettudat-erősítő tárlatanyagról és az alkotója életútjáról, hitvallásáról bővebben a Magyar 7 hetilap május 31-i számában olvashatnak. Addig pedig a míves fafaragványok, rajzok segítségével ismerkedjenek meg a fába vésett valós (!) történelmünkkel és a hajdani jeles személyiségeinkkel, valamint a minden helyzetben helytállt kiváló magyar művészember által egykor megcsodált és festményeken megörökített tájakkal és lakóikkal!
Magyar szívvel – lélekkel, „beszédes“ vésővel, ecsettel alkotott ÉLETMŰ a komáromi Limes Galériában – KÉPEKKEL
Hazatérés I - A magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Magyar szívvel – lélekkel, „beszédes“ vésővel, ecsettel alkotott ÉLETMŰ a komáromi Limes Galériában – KÉPEKKEL
Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.