M. Kiss Márta, a Barcsay-díjas képzőművész
A szentendrei ÚjMűhely Galériában adták át az idei Barcsay-díjakat három képzőművésznek, köztük a csallóközi M. Kiss Márta festőművésznek. A Kónya házaspár azokat a pályakezdő fiatal művészeket ismeri el a Barcsay-díjjal, akik olyan minőségi alkotásokat hoznak létre, amelyek méltó módon idézik meg és őrzik Barcsay Jenő szellemiségét, alkotói következetességét és a művészet iránti alázatát.
A díjat 35 év alatti, az egyetemet már elvégzett alkotók nyerhetik el. A pályázatra beérkező pályaműveket Aknay János, Bereznai Péter, Baksai József képzőművészek, valamint Kónya Ferenc és Feledy Balázs kuratóriumi tagok bírálták el. A Barcsay-díjas M. Kiss Mártával beszélgettünk, aki boldog volt azért is, mert az ünnepségen megismerhette Feledy Balázs művészeti írót. Az ő szakmai értékelése különösen megérintette.
Mely művét, műveit díjazták? Mesélne megszületésükről és az alkotói folyamatról?
Itt a portfólió tartalmát díjazták, nem kimondottan néhány munkát. A kiállítás szervezése Sipos Tünde művészettörténész együttműködésével történt, akivel közösen megegyezve döntöttük el, mely munkáim legyenek kiállítva. Ez a kiállítás megtisztelő számomra, lehetőséget adott, hogy bemutassam az elmúlt időszakom anyagkísérletét. Kiállították olyan képeimet is, amelyek megalkotásakor még szintetikus anyagokkal dolgoztam (akril, ragasztó), és a természetes anyagok (pigmentek, sár, természetes kötőanyag, olaj) dominálnak. A Dinnye evés című festmény egy Kis-Duna menti erdőben született. Ott indult el bennem a dilemma, hogy szükségem van-e fotóra a figurák megfestésénél, vagy miért is festek a természetben műanyag akrillal, amikor a kettő együtt disszonáns. Végül A Körike megtanított csibéket forrázni című képnél határoztam el, hogy részben szükségem lesz a fényképekre is, hogy az emberi alakot minél pontosabban tudjam ábrázolni. Az ezt követő kísérletező időszak munkáit állították ki, a Josephin Kaiser, Anyu eteti a kiskacsákat, Bőségben a szeretet, Gaz, Hallod, amit látsz? című projektből. A legfontosabb, hogy a festményeim nagyobb részben kint a természetben, az udvarban szülessenek meg, ne a négy fal között.
Miért vonzó a természeti elemek, például a sár beépítése a festményeibe?
Az én művészetemben az autentikus anyagoktól válik hitelesebbé a téma. Amivel együtt élek, együtt dolgozom: a család, az eredet, a csallóközi táj. Sokszor ábrázolom a családtagjaim hétköznapi élettereit olyan helyzetekben, amelyekhez személyes élmények is fűznek. A festményeimen hangsúlyos szerepet kap az ember és a természet örökös, elválaszthatatlan viszonya.
Mi lenne az a három szó, ami leginkább leírja azt a művészeti korszakot, amelyben az alkotásai megszülettek?
A gyökér, a föld és a család.
Mit gondol, művei mely aspektusból hordozzák Barcsay Jenő szellemiségét?
Barcsay Jenő, a művész többször utalt arra, hogy a Szentendréhez való ragaszkodása, a táj, az ottani természeti és városmotívum kínálta a legtöbb lehetőséget ahhoz a szisztematikus, fokozatosan felépülő festői munkához, amely életművének a lényege. Ehhez hasonló ragaszkodást és inspirációt én a Felvidéken, a csallóközi tájban, természeti részletekben látom és érzem. Tér és a forma következetes kutatása jellemző mindkettőnk alkotási folyamatára. A murális és monumentális falak is egy közös nevezőt jelentenek munkásságunkban.
A díjazottak kapcsán, hogyan ítélte meg, mi jellemzi ezt a fiatal közösséget?
Sokszínű válogatás vonult fel előttünk a díjat elnyert alkotók munkái által. Szabó Franciska festőművész historikus témákat és technikákat elemez. Krizbai Gergely képzőművész rajzos és szimbolikus formavilága nemcsak a művészetét, hanem grafikai terveit is jellemzi. Gergely minimalista, de a vizuális kommunikáció formanyelvén mindent elmondó logóiból, pontosabban az általa megtervezett több száz monogramból, én magam is bemutattam néhányat a kilencedikes tanítványaimnak, inspirációként. Ezek a munkák segítik megértetni a jó logó lényegét.
Ön tanít is. Mi a véleménye, mennyire fontos, hogy egy művész intézményes képzést is kapjon?
Az intézményes képzés a gyorsabb és könnyebb út a kortárs művészeti felfogáshoz. Mivel pedagógiát végeztem és nem a klasszikus értelemben vett művészeti egyetemet, sokáig foglalkoztatott ennek a hiánya. Ma már azt gondolom, mindenki tegye a dolgát, olyan szinten és olyan mértékben, amilyenre képes, és amilyent mindenek felett őszintének érez.
Megjelent a Magyar7 2023/6.számában.
