2013. május 10., 10:18

Leküzdi depresszióját a monacói hercegné?

MONACÓ. Charlene monacói hercegné két évvel házasságkötése után visszavonul jótékonysági munkáitól, gyermekeket szeretne szülni.

Hogy az egykori dél-afrikai olimpiai úszóbajnok, lánykori nevén Charlene Wittstock boldog életet él-e II. Albert herceg oldalán, csak sejteni lehet – tájékoztat a Híradó.hu.

Két évvel házasságkötése óta viszonylag keveset hallani róla, a bulvársajtó hírei már korántsem arról szólnak, hogy a hercegné hangos szóváltásokba keveredne férjével, vagy éppen szeretne megszökni a palotából. Úgy tűnik, a bulvársajtót sikerült lecsendesíteni, Charlene pedig belevetette magát a jótékonysági munkáiba. Vélhetően igyekezett hátat fordítani az udvarnak, csak az igazán kiemelt fontosságú rendezvényeken tűnt fel férje oldalán. 

A hercegné nemrégiben interjút adott, amelyben elmondta, úgy érzi, elérkezett az ideje a családalapításnak is, végre gyermeket szeretne.

"Lassan befejezem a jótékonysági munkáimat, a következő hónapokat pedig már kizárólag pihenéssel szeretném tölteni - mondta Charlene. "Óriási esküvőnk volt, ami jóval utána is rengeteg elintéznivalót, feladatot jelentett a számomra. Aztán az én munkáim következtek a sorban, azokat is be kellett fejeznem. Most viszont döntöttem: minden erőmmel a család felé fordulok, jöhetnek végre a gyerekek!" 

Hogy Charlene családalapítási szándékai mennyire köszönhető az udvar és II. Albert herceg akaratának - ugyancsak sejteni lehet. De remélhetőleg a hercegnő túljutott élete nehéz korszakán és hamarosan tényleg boldog kismamaként tűnik fel férje mellett.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.