2018. október 24., 11:57

Lehár-művek a színpadon: kiértékelték a fotópályázatot

A Lehár Ferenc Polgári Társulás a Komáromi Városi Művelődési Központ együttműködésével, nyáron kiállítással végződő fotópályázatot hirdetett a zenét, valamint színházat szerető bel- és külföldi fotográfusok részére. A szakmai zsűri kiértékelte a beküldött műveket, amelyek október 27-től lesznek megtekinthetők a vmk emeleti galériájában.

 

lehar-fp
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Tót Zoltánné

“A pályázónak az egy-egy Lehár-műből készült produkciót megörökítő pályaműve kapcsán teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal kell rendelkeznie. A szervező ugyanis nem vállal felelősséget az azok hiányából eredő jogvitákban. Az alkotások beküldésével a szerzők hozzájárultak ahhoz, hogy felvételeik a fotókiállítás népszerűsítése érdekében, szerzői jogdíj fizetése, illetve időbeli és térbeli korlátozás nélkül, nevük feltüntetésével jelenjenek meg a sajtóban” – tájékoztatta lapunkat Klemen Terézia, a Lehár Ferenc PT elnöke.

Nem titkolta, hogy a műkedvelő fotográfusok valószínűleg megjiedtek a túlságosan szakszerű pályázati kiírástól, mert csupán ketten küldték be a Lehár-műveket színpadon megörökítő fotóikat. „Értesüléseink szerint több érdeklődőt visszarettentett a pályázati kiírásunk túlságosan szakmai jellegű, bonyolult, ám helyénvaló szövege, amelyet a Magyar Fotóművészek Világszövetségétől kaptam. Nem mertek pályázni, mert számukra úgy tűnt, hogy csak hivatásos fotóművészek jelentkezését várjuk. Ezért a következő kiírásunkat némileg módosítjuk, leegyszerűsítjük“ – magyarázta.

Hangsúlyozta: a beküldött szép fotók minőségével azonban elégedettek, s remélik, hogy azok 2019-ben majd további érdeklődőket is nevezésre sarkallnak. 

Az egyik pályázó Tót Zoltánné (Mány-Fejér megye), a másik pedig Jardek Szabina (Borsosberény-Nógrád megye) volt. „Egyéb elfoglaltságaik miatt mindkét alkotónak postai úton küldjük el azt a mutatós emléklapot, amely a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége idei komáromi nyári egyeteme vizuális szakcsoportjának kooperatív munkája. Továbbá hollóházi porcelánt is kapnak ajándékba. A zsűritagok megegyeztek abban, hogy a tervezett pénzjutalmat a jelentkezők kis létszáma miatt idén nem adjuk ki” – mondta el végül.

A fényképeket a következő összetételű zsűri értékelte: Nagy Tivadar - a Magyar Fotóművészek Világszövetsége szlovákiai alelnöke, Lőkös Zoltán - a Magyar Fotóművészek Világszövetsége közép – magyarországi alelnöke, Varga Tibor –perbetei AFIAP fotóművész és Szabó Béla – a Győri Balett fotográfusa” – ecsetelte a részleteket Klemen Terézia.

Azt is megtudtuk: a kinagyított fotókat A víg özvegy című Lehár-operett október 27-i előadása előtt állítják ki a komáromi vmk emeleti galériájában, s véglegesen ott is maradnak. „Lehár-fotópályázatunkat 2019-ben is kiírjuk, bízva a jelentkezők nagyobb számában. Tudjuk, hogy minden kezdet nehéz, de bízunk abban, hogy majd fokozatosan beépül a köztudatba e kezdeményezésünk“ – mondta el végül a főszervező.

lehar-fp
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.