2017. november 1., 11:21

Kuriózumok az Alpok-Duna- Adria műsorában

BUDAPEST. Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsorának első novemberi adása ismét érdekes témákat gyűjt csokorba. Festői tájak, emberi sorsok peregnek a csütörtöki filmkockákon.
201710302330240.Alpok_Adria_toszkana20171102.jpg

Az Alpok-Duna-Adria magazinműsor immár három és fél évtizede szórakoztatja a régió nézőit. A november 2-ai adásában is a különlegességek dominálnak.

Jóllehet, minden összehasonlítás sántít, de talán kivételek is akadnak. Így van ez a  festői szépségű,  szlovén  Šmartno  városával, amelyet az olaszországi Toszkánához hasonlítanak. Az ország nyugati határvidékén húzódó település már a rómaiak idején is lakott volt, a Habsburg-velencei háborúk idején pedig bástyákkal és fallal vették körül. 1985 óta kulturális emlékhelyként tartják számon. 

Egy nagyon emberi történetet dolgoznak fel a magyar filmesek. Saját sorstársain szeretne segíteni egy kisteleki vak férfi.  Járja az ország iskoláit és óvodáit, és tabuk nélkül beszél a vakságról, az emberek hozzáállásáról, és mindent megmutat, ami számára  nehézség,  és amin a látók segíthetnek neki és sorstársainak a mindennapokban.

Kevesen hallottak a Bajorországban készült skót dudáról!  Márpedig létezik, egy programozó informatikus fiatalember elhatározta, hogy inkább az ördögi hangszer készítését választja kenyérkereső foglalkozásául. Kitanulta  a tömlősíp-mesterség csínját-bínját  és így e szép szakma  első művelője lett Bajorországban.

Végezetül a néző lélekben a dubrovniki ferences kolostorba látogathat, itt található Európa egyik legrégebbi gyógyszertára. Hétszáz éve  alapították  és  a  tengerparti városba látogató turisták egyik kedvenc célpontja. A gyógyszertár népszerűségét a gyógynövényekből készült készítményeknek köszönheti, melyeket ma is a régi kolostori receptúrák szerint kevernek ki.
 

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Adás: november 2., csütörtök  (Duna 7.15)

Ismétlés: aznap (Duna World 15.40)                 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.