2011. augusztus 15., 15:29

Kultúra: Jövőre több, de kevesebb is

POZSONY. Stratégiai célokra az idei 1,5 millióval szemben 6,8 milliót költhet majd a kulturális tárca, de konkrét projektekre jóval kevesebb jut. A költségvetés jövő évi tervezetének tételei ezt mutatják.

Az audiovizuális alap változatlanul 1,5 milliót költhet a kulturális örökség megőrzésére, a kulturális informatikai rendszerek fejlesztésére közel 3 millióval jut több, a könyvtári tevékenységre 1,9 millió eurót fordítanak, hogy minél több ismeretet tudjon közvetíteni. A gyűjtemények gazdagítására fél millió eurót különítenek majd el, talán azért is, mert az utóbbi célokra idén egy centet sem fordítanak.

A kulturális tárca jövőre összesen 170,7 milliós költségvetéssel gazdálkodhat, ami mindössze 2,8 százalékkal több az ideinél. A tárca és a fenntartása alá tartozó intézmények 79,9 milliót kapnak. A hivatali teendőkre 18,17 millió jut, az ideihez képest 10,4 millióval több; ebből 10 milliót a Szlovák Nemzeti Galéria felújítására szánnak.

A pályázati rendszerben 6,3 millió euróval lesz kevesebb, mint idén, összesen 10,6 millió eurós támogatást osztanak majd szét a színházi, képzőművészeti, zenés, táncos, irodalmi művekre és a nemzeti kulturális emlékek helyreállítására. Ebbe kell beleférnie az „Újítsuk fel házunkat!”, a Kassa, Európa Kulturális Fővárosa programoknak, a Pro Slovakia alap támogatásainak, a kulturális utalványoknak, a különböző hivatásos és amatőr művészeti fesztiváloknak.

A közintézmények fél millió euróval kapnának kevesebbet az ideinél. A csökkentés a Szlovák Köztársaság Sajtóirodáját (TASR) érinti. A minisztérium szándéka, hogy a hírügynökséget csak az archívumok fenntartásának, kezelésének és elérhetővé tételének költségeivel (fél millió euró) támogassa. A rádiótelevízió az ideivel azonos összeget, 14 millió eurót kap jövőre is; hang- és filmtárát 3,5 millióval támogatná az államkassza.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.