2024. június 5., 08:18

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL

Az előző fél évben a Magyarság Háza Közhasznú Nonprofit Kft. által üzemeltetett Magyarság Háza Galériában, Budapesten két külön kiállítás keretében volt látható a nagyszabású Krisztus I., II - tárlatanyag, amely komáromi megnyitójára június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, a helyi trianoni megemlékezés-sorozat részeként, a Limes Galériában került sor.   

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Galéria
+13 kép a galériában
Szabó László, Csibi Krisztina, Mons. Kiss Róbert és Farkas Veronika
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A sajátos hangulatú templomgaléria hajójában augusztus 28-ig szemrevételezhető 9 külhoni kortárs magyar képzőművész (Ádám Attila – Eszék, Horvátország, Baraté Ágnes – Németország, Gagyi Botond – Marosvásárhely, Románia, Herman László – Felsőlakos, Szlovénia, Kalitics Erika – Munkács, Ukrajna, Kovács Pécskai Emese és Pesti Emma – Szabadka, Szerbia, Szabó Márta és Szabó Ottó – Komárom, illetve Rozsnyó, Szlovákia) 16 olaj és akril technikával készített óriásfestménye.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Szabó Zsolt, a Mária Rádió Mirjam önkéntes igazgatója is tiszteletét tette
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A Krisztus születésének és feltámadásának bő kétezer éves misztériuma köré épülő tárlat létrejötte Matúz Gábor ötletgazdának és kreatív szerkesztőnek, valamint Kiss Beatrix tervező-rendezőnek köszönhető.

Annak művészeti tanácsadó testületében Farkas Veronika (Szlovákia), Petró György (Magyarország) Sándor Laura (Szerbia) és Vécsi Nagy Zoltán (Románia) működött együtt.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Farkas Veronika művészettörténész, a Limes Galéria alapító igazgatója
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Farkas Veronika művészettörténész, a Limes Galéria alapító igazgatója köszöntötte dr. Csibi Krisztinát, a Magyarság Háza igazgatóját és a vele érkező Matúz Gábort, továbbá Lohn Annamária rendezvényszervezőt - műsorvezetőt, Mons. Kiss Róbert kanonokot, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynökét és a helyi trianoni rendezvénysorozat valamennyi résztvevőjét.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Gyülekeztek a tárlatlátogatók...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
A veszélyek korát éljük: a szomszédunkban dúló háború egyre nagyobb méreteket ölt, az európai közösségek döntései veszélyeztetik életünket. Ennek a kiállításnak éppen az a nagy jelentősége, hogy felhívja a figyelmet a hit ajándékára. A szentélyben látható Krisztus I. kiállítás a születés misztériumát járja körül, míg a hajóban látható Krisztus II. a feltámadás misztériumát…

E rendkívüli kiállítás minden alkotása sajátos formai eszközökkel, a képzőművészet nyelvezetén keresztül tolmácsolja Isten jelenlétét a világban. A születés misztériumát 7 képzőművész dolgozta fel, a feltámadásét pedig 9 alkotó. A témák feldolgozásában a Biblia leírásait használták fel. A műveik egyéni megközelítést igényelnek. Meg kell fejteni a mondandót - szép feladat ez a látogatóknak!” – mondta el a házigazda.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Mons. Kiss Róbert kanonok, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd átadta a szót Róbert atyának, aki hangsúlyozta: a művészetnek az is a feladata, hogy a nagy, mély igazságokat újra felfedezze és ábrázolja, s láthatóvá tegye a láthatatlant.

Fontos, hogy képes legyen úgy továbbadni a hit üzenetét, hogy az megérintse a szíveket… Ez nem csak egy művészeti esemény, hanem sajátos lelki utazás is a hit titkához, amely során közelebb kerülhetünk az élő Istenhez és az isteni igazsághoz”

– szögezte le.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Jobbról a második dr. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A kiállítást hivatalosan megnyitó Csibi Krisztina elárulta: „A tárlat létrehozásának alapgondolata tavaly év elején abban a kérdésben fogalmazódott meg, vajon miként rezonál a Kárpát-medence és a diaszpóra kortárs magyar festőművészeinek lelkében a kétezer éves téma, Krisztus születésének és feltámadásának misztériuma, „milyen képi világot álmodnak vászonra” ma, a 21. század elején, „megidézendő a szent szövegeket”? Egyedi, elgondolkodtató művek születtek. A képek egy része egyébként az I. Magyarság Háza Nemzetközi Művésztelepen, a felvidéki Borsiban készült”.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
A Magyarság Háza 2011 óta szolgálja a nemzettudat erősítését...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hozzátette:

Tizenhat festmény, tizenhat látomás. Ahány kiállítás-látogató, annyi értelmezés. De az alap egy és ugyanaz… A trianoni békediktátum 104. évfordulóján, a magyarság legnagyobb tragédiájának emléknapján különös fénytörésbe kerülnek ezek a művek, plusz értelmezési keretet kap a festmények témája és mondanivalója. Születés és feltámadás…Biztos vagyok abban, hogy az előző másodpercekben sokunk fejében ott voltak az alábbi szavak: Trianon, magyar, remény, feltámadás, összetartozás, a történelem nem ér véget…”
Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Szabó László fotóművész (AFIAP) ez alkalommal versmondóként szerepelt
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A kiállítás kapcsán készített magyar-szlovák-angol nyelvű, felettébb mutatós katalógus tervezője Somodi András grafikusművész volt, annak címlapján pedig Matúz Gábor fogalmazta meg azt, hogy kiknek is ajánlják annak megtekintését: „Azoknak, akik hisznek. Azoknak, akik nem hisznek. Azoknak, akik szeretnek. Azoknak, akik gyűlölnek. Mindenkinek, aki szeretetre vágyik”.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
A CRUX zenekar megteremtette a lélekemelő hangulatot
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hozzáfűzte: mert bizonyosak abban, hogy ezen festmények mindenkit megérintenek. Nos, ez így igaz, lelkünk legmélyebb húrjait pengetik meg ezek a szívre és észre ható műalkotások, melyekben mintegy három hónapon át gyönyörködhetnek a „Limes” látogatói.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Szabó Márta alkotása
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A nemzeti összetartozás napjához és a lélekemelő látványhoz méltó hangulatot a dalaival keresztény lelkiséget erősítő - terjesztő, csallóközi CRUX zenekar teremtette meg, ahhoz Szabó László fotóművész (AFIAP) pedig Gyarmati Mária AYA képzőművész-költő Trianon-centenárium alkalmából, 2020-ban írt versének felolvasásával járult hozzá.

Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Kalitics Erika alkotása
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Krisztus-kiállítás „mindenkinek, aki szeretetre vágyik” - KÉPEKKEL
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.