Kovács Margit alkotói világa

Zsebik Ildikó 2018. július 20., 19:30

"Az anyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált. És azóta az elem bekerülve vérem áramába, hol az öröm hullámhegyeire, hol az ijedt reménytelenség hullámvölgyeibe sodor, emel, buktat" – írta röviddel 1977-ben bekövetkezett halála előtt a Kossuth-díjas magyar kerámiaművész, érdemes- és kiváló művész, Kovács Margit.

Szakrális téma Fotó: Zsebik Ildikó

Pályája nem volt zökkenőmentes, hiszen röviddel az érettségi után banktisztviselőként dolgozott, ám hamarosan felismerte: nem saját útját járja, ezért felköltözött Budapestre, és beiratkozott Jaschik Álmos szabadiskolájába.

Itt kezdett érdeklődni a kerámia iránt. 1926-ban a korongozást, illetve a monumentális kerámiaművészetet már Bécsben ismerte meg, két évvel később pedig Münchenben kerámiát és szobrászatot tanult. Első kiállítására itthon 27 éves korában került sor a Tamás Galériában. A 30-as években  újabb technikákat ismert meg, és lassan kialakult egyéni stílusa.

Végül Koppenhágában megismerte a samottos agyagot, amely jelentős szerepet játszott későbbi művészetében, illetve a funkcionális kerámiaművészetet. Az 1935-ben megrendezett gyűjteményes kiállításával véget ért kísérletező alkotói korszaka. A 40-es években amerikai megrendelésre használati tárgyakat készített, amely feladat anyagi biztonságot hozott számára, elősegítve művészi önállóságának megerősödését. Így tudott édesanyjával beköltözni Budapesten a Pozsonyi u. 1. szám alá/ itt laktak Radnótiék is/, saját kemencében égetni.

Képgalériánk:
a Pozsonyi úti lakás enteriőr-je Fotó: Zsebik Ildikó

Életpályája során kerámiáin több stílusváltás is megfigyelhető. A 40-es években elsősorban nyúlánk, oszlopszerű alakokat formázott bibliai, moralizáló és népművészeti témában. Az 50-es években a paraszti zsánerjelenetek kaptak nagyobb hangsúlyt. Életének utolsó két évtizedét a durvább agyagból formázott, rusztikus plasztikák, reliefek az archaikus mesék és a népi mondák világát idézik. Idővel intim, visszafogott jellemábrázolása műveiben, egyre több jelentésréteget hordozott.

Mivel Kovács Margitnak nem volt saját családja, 1972-ben úgy döntött, életművét szülővárosának, Győrnek ajándékozza. Ám a város nem merte felvállalni szakrális témájú alkotásainak  kiállítását, amihez a  művésznő viszont ragaszkodott.  Ezért került az végül Szentendrére, ahol Kovács Margitnak nagyon sok művészbarátja élt. A 300 –nál is több alkotás zömmel figurális kompozíció.

A Kovács Margit Múzeum épülete a XVII. században a barokk jegyében épült, előbb sóházként, majd postaállomásként, később kereskedőházként működött, végül a Vastagh család lakóháza lett. A művésznő ezt az épületet méltó helynek tartotta művei bemutatásához.

2008-ban az épület Kocsis József helyi építésznek köszönhetően egy többfunkciós szárnnyal bővült.  Az életmű bemutatása a gyakorlatban  a következőképp alakult: Az első két teremben foglalnak helyet a kezdeti évek termései, a harmadik terem az 50-es években született alkotásokból ad izelítőt. A negyedik teremben leltek otthonra érett alkotásai, míg a kápolna hangulatát idéző pincében láthatóak a keresztény ikonográfia hagyományait követő műtárgyak.

Az emeleti  galériában a művész Pozsonyi úti lakását felidéző enteriőr kapott helyet, végül a Görög utca felőli teremben életének utolsó korszaka követhető végig. Ennek része az ún. tapintható tárlat, vagy a megérinthető műtárgyak  terme, ahol a látássérültek számára kívánják kézzelfoghatóvá tenni, közelebb hozni a művészetét, ugyanakkor  a látók is kipróbálhatják, hogy a vizuális élmény mellett milyen a tapasztalati formaélmény.

A Kovács Margit Múzeum évtizedeken át Magyarország leglátogatottabb közgyűjteményeinek egyike volt, 1996 óta a művésznő kerámiaiművészete Magyar Örökség.

Aki kedvet kapott ahhoz, hogy élőben is megtekintse, az a Vastagh György u. 1. szám alatt keresse.

0 HOZZÁSZÓLÁS