2012. november 7., 09:33

Könyv és tárlat a magyar viseletekről

BUDAPEST. Bemutatták A magyar viseletek története című, 1900-ban készült reprezentatív mű hasonmás kiadását az Országos Széchényi Könyvtárban, a témához kapcsolódva kiállítás is nyílt az intézményben.
Az eredeti könyvet, amely most a Kossuth Kiadó gondozásában jelent újra meg, Nagy Géza írta, a képeit pedig Nemes Mihály rajzolta és festette.

Az album alkotói bemutatják az ókor és a középkor viselettörténetét, emellett a 19. századból is olyan dolgokat őriznek meg, amelyet csak a kortársak tudhattak - mondta el F. Dózsa Katalin művészettörténész a kötet bemutatóján.

Nemes Mihály annak idején a lehetséges helyszínek végigjárásával, különböző kiadványok és forrásanyagok segítségével fekete-fehér rajzokat készített, a színes táblák elkészítésekor pedig hozzátett a saját fantáziájából. Miután elkészültek a rajzok, megkereste Nagy Gézát, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori régészét, aki az elkészült képekhez írt szöveget és összefoglaló művet a magyar viseletekről. Mivel általában nem volt elég az akkori régészeti tudásanyag, a hiányzó részeket kiegészítette, megmagyarázta - mondta a művészettörténész, hozzátéve: ha a szerzők nem "eresztik meg" a fantáziájukat, akkor nem született volna meg ez a nagy tudásanyagot összegző mű. Mint mondta, a gyönyörű hasonmás kötetnek csak a kerete kisebb az eredetinél és a képleírások összekerültek a képekkel.

A kötet újjászületése alkalmából "Képek a történelmi Magyarországról. Tájak, viseletek" címmel kiállítás is nyílt. A két részből álló tárlat olyan műveket mutat be, amelyek mintaként szolgáltak vagy forrásként segítették a kötet alkotóinak munkáját. Így a látogatók például külföldi viselettörténeti munkák, krónikák, főnemesi ősgalériák képeit tekinthetik meg és megismerkedhetnek egyebek mellett a honfoglaláskori ékszerekkel, Árpád-kori és 17. század végi viseletekkel.

A kiállítás első része az Ereklyetérben november 6. és november 22. között, második része a VII. szinti katalógustérben november 6. és 2013. január 12. között látható.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.