Komáromi emléktábla és kültéri kiállítás emlékeztet a 130 évvel ezelőtt született Berecz Gyulára - KÉPEKKEL
Jól illik az összképbe Berecz Gyula szobrászművész hiánypótló emléktáblája, amely október 20-án, születésének 130. évfordulója alkalmából került fel az általa készített Jókai- szobor és a mögötte megújuló Kultúrpalota szomszédságában levő plébániaépület falára. Komárom jeles, ám élete utolsó éveiben a honvágy fájó érzése miatt másutt szenvedett, s alig 57 évesen elhunyt szülöttét már az életében tisztelet és elismerés övezte. Sorsa alakulásáról és gazdag életművéről sok érdekességet megtudhatnak azok, akik szemrevételezik a minderről öt panelen, két nyelven árulkodó kültéri emlékkiállítást, vagy végigolvassák a Komárom város által megjelentetett képes kiadványt.
A már elhunyt Nagy János szobrászművész korábban készített alkotásánál Kiss Róbert püspöki helynök, Fazekas László emeritus püspök, Keszegh Béla - Komárom polgármestere, valamint több helyi civil szervezet és intézmény képviselője, illetve további lokálpatrióta is tiszteletét tette.
A jelenlevőket Szénássy Tímea városi képviselő, az önkormányzat mellett működő iskola-, kulturális és ifjúsági bizottság elnöke a Jókai Mór Közművelődési és Múzeum Egyesület nevében is üdvözölte. Hangsúlyozta: napra pontosan 130 évvel ezelőtt, 1894. október 20-án Komáromban látta meg a napvilágot Berecz Gyula Lajos Ede, a törökszentmiklósi Berecz Alajos vármegyei tisztviselő és a tatai Girch Franciska háztartásbeli elsőszülött fia, akit a sorban hat lánytestvére követte.
Berecz Gyula életét és munkásságát Szabó Csekei Tímea, a Duna Menti Múzeum művészettörténésze mutatta be. Az elhangzottak javarésze a közreműködésével létrejött, és a múzeumkerítés mellett helyet kapott kültéri kiállítás öt magyar-szlovák nyelvű paneljén is olvasható. Azok címe sorrendben a következő: I. Berecz Gyula gyermek- és ifjúkora, II. A JESZO tagjaként, III. Jókai, az örök téma, IV. Világi és egyházi megbízások, V. „Fáj a honvágy…” – 1945 után. E tárlat képanyagának összeállításában az általa képviselt intézményen kívül a túlparti Komáromi Klapka György Múzeum is segítséget nyújtott.
Az Iskola utcai eseményen egyebek mellett megtudhattuk, hogy Berecz Gyula az alapfokú tanulmányait Komáromban, középfokú tanulmányait pedig a győri fa- és fémipari szakiskolában végezte. Rajztanárnak készült, azonban apja halála és az I. világháború közbeszólt. Miután az orosz harcteret is megjárta, a művészetek iránti lankadatlan érdeklődésének köszönhetően az 1919/20-as tanévtől már a budapesti Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda növendéke volt, ahol ötvös szakon tanult, majd a szobrászat felé fordult. Az iskolában a hagyományhűség és a természetelvűség szellemét szívta magába.
1923-ban frissdiplomásként, nagy tervekkel tért haza szülővárosába, ahol abban az évben alakult meg a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya, a JESZO, amely Harmos Károly festőművész irányításával a város kulturális és művészeti életének felpezsdítését tűzte ki célul. 1924 telétől a Kultúrpalota az ifjú művészek otthonává vált, Berecz Gyula a padlástéri műteremben több festőművésszel együtt alkotott. Később a Jókai Egyesület ösztöndíjával tanulmányúton járt Bécsben, Rómában és Firenzében.
Az 1925-ös évi Jókai-centenáriumi ünnepség alkalmából Bereczet bízták meg a neves író mellszobrának elkészítésével, s ő a büszt kisebb változatai mellett Jókai-plaketteket is készített, melyek sok komáromi ház ablakát díszítették az ünnepség alatt. Miután a neve ismeretté vált, magánszemélyektől, egyesületektől és a várostól megbízást kapott, hogy készítse el Baróti Szabó Dávid, Czuczor Gergely, Feszty Árpád, Ghyczy Kálmán, Gyulai Rudolf, Hetényi János, Jászai Mari, Konkoly Thege Miklós, Kultsár István, Lipscher Mór, Rauscher Zsigmond, Ribáry Ferenc, Selye Hugó, Szinnyei József, id. Pázmándy Dénes, Takáts Sándor és Thaly Kálmán gipszszobrát. A Jókairól, közadakozással készített bronzszobrát pedig 1937 novemberében állították fel a Kultúrpalota előtt. Érdekességnek számított, hogy az alapkőletételnél az akkori csehszlovák miniszterelnök, Milan Hodža magyar nyelven szólt a megjelentekhez.
A művészettörténész Berecz munkásságából kiemelte a Megyeháza számára 1940-ben megrendelt mellszobrok megmintázását is, rámutatva, hogy a szoborportrékat az 1945-ös évi hatalomátvételkor eltávolították, csak a márványtalapzatokat hagyták meg a lépcsőházban.
„Időközben kollégáimmal a mellszobrokat is megtaláltuk, legutóbb Konkoly Thege Miklós mellszobra került elő, amikor a Kultúrpalota felújítására készülve ürítettük ki az épületet. Elődeink, hogy megőrizzék az utókor számára, azokat jól elrejtették. Méltó lenne másolatokat készíttetni a büsztökről, és elhelyezni azokat az eredeti helyükön árválkodó márványtalapzatokon!” – hangsúlyozta beszédében.
Majd szólt Berecz zsidó hitközség számára készített emlékművéről (1924), amely az I. világháborúban elesett zsidó hősöknek állított emléket, s a zsidó temető szertartástermében található. A katolikus áldozatok szoborcsoporttal koronázott emléktáblája (1931) pedig a Szent András-bazilikában kapott helyet. Azokon kívül több köztéri hősi emlékművet készített más települések, így Diószeg, Nemesócsa, Keszegfalva, Megyercs, Udvard számára is, és folyamatosan síremlékek is születtek a Tó utcai műtermében. 1943-ban készítette el a bencés tanárok emléktábláját, amit 1945-ben eltávolítottak, és 2004-től annak másolata látható a rendház Nádor utcai homlokzatán.
A II. világháborút követő sajnálatos események az ő életére is rányomták bélyegüket. Miután Komárom visszakerült Csehszlovákiához, több művét eltávolították a helyéről. Mindezek láttán 1948-ig Komáromban élt, majd a jobb lehetőségek reményében Magyarországra távozott, s feleségével a ma már Budapesthez tartozó Árpádföldön rendezték be új otthonukat. Mivel az ottani élete nem az elvárásai szerint alakult, úgy érezte, hogy a döntését „elpuskázta”, de a szülőföldjére már nem térhetett vissza.
Élete utolsó éveit a mindennapi élet nehézségei mellett romló egészségi állapota és az egyre erősödő honvágy jellemezte, ahogy erről a testvéreinek írt sorai is vallanak: „…fáj a honvágy, úgy szeretnék hazamenni, a Tó utcai kis szobámban megpihenni!”. Ez azonban nem adatott meg neki, mint ahogy az sem, hogy láthassa az általa készített, s a Szent András-bazilikában elhelyezett Keresztút stációit. Ezek voltak a szülővárosában készült utolsó művei. Sajnos, a Jókai-szobor visszaállítását sem élhette meg, mert 1951 októberében szívelégtelenségben elhunyt, s a csömöri temetőben helyezték őt örök nyugalomra.
Az viszont örvendetes, hogy Komárom nem feledkezett meg Berecz Gyuláról: a Singellő városrészben 1992-től utca, újabban pedig egy belvárosi emléktábla is őrzi az emlékét. A vasárnapi ünnepségen közreműködött a helyi Gaudium Vegyeskar és Kamaraegyüttes, Stirber Lajos, a Magyar Kultúra Lovagja vezényletével, valamint Nagy Ferenc versmondó, aki Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét tolmácsolta.
Végül négy koszorú került a magyar-szlovák nyelvű emléktábla alá. Keszegh Béla, Komárom polgármestere pedig a Berecz Gyuláról Komárom város által, az idegenforgalmi és sportminisztérium támogatásával megjelentetett képes kiadvánnyal ajándékozta meg a közösen emlékezőket. A belvárosi séták során érdemes időzni a magyar-szlovák nyelvű, kültéri kiállításnál, s egy főhajtásra megállni az újabb emléktáblánál, amely a Kultúrpalota falát díszítő Harmos Károly-relieffel és a Bartók Béla 1924. II. 5-i ottani hangversenyét felidéző emlékáblával együtt méltóképpen hirdeti mindhármójuk emberi és művészi nagyságát.
