2012. június 18., 17:18

Kivételes szobrok a Limes Galériában

RÉVKOMÁROM. Olbram Zoubek, a cseh kortárs szobrászművészet kiemelkedő alakjának 70 alkotása tekinthető meg a Limes Galériában. A hétvégi megnyitón a 86 éves alkotó is megjelent.

Olbram Zoubek szobraiban van valami egészen archaikus - mondta Dénes Éva művészettörténész a kiállítás megnyitóján. Az ábrázolásmódot szerinte olyan mértékű absztrahálás jellemzi, amire csak az igazán nagy kultúrák voltak képesek: a kükládi, az ókori görög, vagy a kelta művészet. "Valami egészen emberi, elemi érzés és egy csontig letisztult formai nyelvezet. Ehhez kapcsolódik még az a finom játék, amikor a hétköznapi cement felületét erős színes réteg vagy arany borítja be - egy ilyen „juszt is“ harc az elménkkel, amely valami egészen mást várna. Hölgyeim és uraim, számomra öröm és megtisztelés volt, hogy egy olyan mesterrel találkozhattam, aki erre mindenre képes" - köszöntötte a művészt Dénes Éva.

  

Zoubek 1926-ban Prágában született. Mindmáig az egyik legelismertebb cseh szobrászművésznek számít, akinek az emberi helytállása is példa-értékű. 1969-ben titokban magához vette a mártírhalált halt Jan Palach halotti maszkját, és másnap annak lenyomatát ráerősítette a Cseh Nemzeti Múzeum feljárójára. Amellett tartottak megemlékezést a kommunista rendszer ellen lázadó, egyetemi hallgatók.

Egyik legismertebb és legillusztrisabb alkotása „A kommunizmus áldozatainak emlékműve“ Prágában. A drámai megfogalmazású, elgondolkodtató emlékmű magas lépcsőkön álló, elfogyatkozó bronzalakok összessége. A művész állandó kiállítása a Litomyšl-i várkastélyban tekinthető meg. Pár éve a cseh főváros óvárosi „Gyümölcspiacán“ rendezték meg az életművét összegező, szabadtéri szoborbemutatóját.

A 86 éves alkotó élete meghatározó mozzanatairól is vallott Révkomáromban az egybegyűlteknek. A kiállítás megnyitóján fellépett Szarka Tamás, a közkedvelt Ghymes együttes egyik frontembere. A tárlat, amely a révkomáromi  Méhes Anna és Méhes Vilmos, valamint a Duna Mente Művészetért Polgári Társulás szervezésében valósult meg, július 20-ig látható Révkomáromban, a Limes Galériában .

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.