2021. április 10., 14:20

Kirajzó pályázatok

A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye a kárpát-medencei népviseletek motívumait, formavilágát megörökítő rajz- és alkotópályázatot hirdet óvodai és iskolai, valamint egyéni gyerekcsoportok, szakkörök és egyéni jelentkezők számára határainkon innen és túlról. A kezdeményezés részleteit Farkas Réka múzeumi közművelődési szakember ismerteti.

 

Fotó: Tóth Takó Jázmin alkotása

„Ötödik alkalommal hirdeti meg a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye rajzpályázatát. Az előző években is nagyon népszerű volt kiírásunk, tavaly mintegy félezer pályamunkát bíráltunk el. Az online beküldési lehetőség – főleg külhonban – többek számára előnyt is jelentett.

Sok a visszatérő, Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről is kialakultak „törzspályázó” csoportok, az utóbbi két országrészből győzteseket is avattunk. A legjobb alkotásokat virtuális kiállításon mutattuk be az érdeklődőknek; e tárlat tanulmányozása egyébként a mostani pályázók számára is hasznos lehet. A korábbi eredmények nyomán e pandémiás időszakban is sok érdeklődőre és pályázóra számítunk.

A Nyitott Műhely rajzpályázatát eredetileg óvodai csoportoknak, iskolai osztályoknak, szakköröknek szánta, s ezzel a jelentkezőket együttes alkotásra biztatta.  Ez most sincs másként, de az idei feltételek az egyének számára is lehetőséget teremtenek a jelentkezésre. Ezzel a szülőket is ösztökéljük, hogy vegyék át a pedagógusok szerepét, s motiválják gyermekeiket az alkotás örömében.

Az idei év meghatározó témája a ’viselet’, ezzel egyrészt kapcsolódni szeretnénk a hetvenéves Magyar Állami Népi Együttes jubileumához.

A néptáncmozgalomhoz kötődőket is szeretnénk ezáltal megszólítani a Kárpát-medencében és a diaszpórában, így akár népviseletbe öltözött önmagukat, akár társaikat ábrázolva küldhetik be anyagukat. Mivel most az ifjabb nemzedéknek akár több ideje is lehet, így felmenőik családi ládáinak tartalmából is meríthetnek ihletet.

Másrészt ’Újítsd meg a viseletet!’ jelmondattal szeretnénk motiválni a jelentkezőket, hogy tervezzenek új, a mai korhoz illő, viselhető, de népviselet ihletésű ruhadarabokat, kiegészítőket, ékszereket.

Jelentkezési határidő: 2021. május 07., éjfél

További információk ITT!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.