2017. május 18., 15:49

Kevesebb lesz a magyar elsős a Nagykürtösi járásban

NAGYKÜRTÖS. A Nagykürtösi járás magyar nyelven oktató tanintézményeibe összesen 34 leendő elsőst írattak be szüleik, néggyel kevesebbet, mint tavaly. A tapasztalatok azt mutatják, az alacsony születési arányszám mellett a magyar gyermekek egy részét szlovák iskolába íratják be szüleik.
201705181428160.vk04.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Gyurász Szilvia, az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola igazgatója portálunknak elmondta, intézményükben a létszám az utóbbi öt évben stabilizálódott, évente 9-12 gyermeket íratnak be hozzájuk.  „Sajnos kevés gyermek születik a falunkban, a környező falvakban is, de nem csak ez az oka. Újra azt tapasztaljuk, hogy még a magyar ajkú szülők közül is 1-2 szlovák iskolába íratja a gyermekét” – mutatott rá.

Az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskolába az idén 14 elsőst írattak be, ténylegesen viszont 11 elsősük lesz. Az intézménynek jelenleg 110 diákja van, 10-15 évvel korábban azonban még 260 tanuló látogatta. A létszámcsökkenés oka a fiatalok elvándorlása – véli az igazgató.

„Amikor én 18 évvel ezelőtt el kezdtem dolgozni, 260 diákunk volt. Ezt követően kezdett el drasztikusan csökkenni a létszám, tehát egy évfolyamban két osztályból lett egy osztály, olyan 20-21 gyermekkel, most tartunk a 10-12 gyermeknél egy osztályban” – magyarázta Gyurász Szilvia. Hozzátette: a fiatal családok nem maradnak itthon, „nemhogy Ipolynyéken, de Szlovákiában sem, kivándoroltak külföldre”.

Az ipolyhídvégi egy tanerős és egy osztályos Szent Rita Egyházi Alapiskolában összesen 10 gyermek tanul. Szeptembertől két elsősük lesz.

„A 2017/18-as tanévbe csak két kisgyereket írattak be. Az egyikük halasztást kért. Tavaly kettő volt, azelőtt három volt, úgy látom, mindig kevesebb a gyerek. Jelenleg 10 gyerekünk van az iskolában” – tájékoztatott Bojtos Magdolna, a Szent Rita Egyházi Alapiskola igazgatója.

A Nagykürtösi járásban magyar nyelven öt teljes szervezettségű és két kisiskolában oktatnak. Az óvári Szent Erzsébet Alapiskolába idén nem írattak be gyermeket, az ipolyvarbóiban egy, a lukanényeiben 2 és a csábi alapiskolában 4 kiselsős lesz. Ipolybalogon 11 fős első osztállyal számolnak.

Besztercebánya megye magyar iskoláiban összesen 786 gyermek kezdi majd az új tanévet, de egy évvel korábban még 966 kiselsős volt. Jelentős részük a Rimaszombati járás magyar iskoláit látogatja majd.

201705181428160.vk04.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.