2011. november 18., 17:39

Két neves képzőművész a Limes Galériában

RÉVKOMÁROM. Meghitt, családias hangulatú rendezvény színhelye volt ma délután a Limes Galéria, ahol az anyaországbeli Kiss György "mindenművészről" és Szentgyörgyi József festőművészről megjelent monográfiák felvidéki bemutatóját tartották a művészek alkotásai között.

Megszoktuk már, hogy a hajdani katonatemplom ódon falai között egyszerre több művészeti ág kap lehetőséget. A kiállítások megnyitóinak színvonalát komolyzenei koncertek vagy kórus-hangversenyek emelik, képzőművészeti és irodalmi művek vásárán ismerkedhetünk meg jeles alkotókkal, vagy éppen filmvetítéssel egybekötött könyvbemutatóra érdemes betérni a Limesbe!

A galéria hajójában november végéig tekinthető meg az egymáshoz baráti és szakmai szálakkal kötődő "Kiss-Szentgyörgyi-duó" közös kiállítása; azaz a továbbgondolásra késztető festmények, grafikák, szobrok, plakettek, érmek sokasága, amelyek között ma a két képzőművész egy-egy monográfiájának felvidéki bemutatóját tartották.

A „Kiss György világai“ című, a Dürer Nyomdában készült albumból a többi között megtudhatjuk, hogy ő annak a 40-es években született nemzedéknek a tagja, akik a 60-as és 70-es évek fordulóján kezdtek kiállítani, s mára egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a magyar képzőművészetben. Bár festőként végzett, de 1982-től már csak plasztikákat, szobrokat, érmeket és plaketteket készít. Köztéri munkái (pl.: Bocskai- és Kossuth-mellszobor, Bethlen-emlékmű, domborművek) Magyarország-szerte megtalálhatók.

A magyar művészet és a nemzetközi élet nagyjait (Liszt Ferencet, Ferenczy Bénit, Csontváry Kosztka Tivadart, Antall Józsefet, II. János Pál pápát) is megmintázta. A magyar miniszterelnök által 1995-ben alapított „Kisebbségekért Díj“ plakettjét is ő készítette. A napjainkban éremművészetünk jeles alkotójaként Kiss György a könyvben meg is szólal – beszélget a kötetet szerkesztő Krasznahorkai Gézával.

  

„Szentgyörgyi József festőművész olyan alkotók közé tartozik, akik az elfojtott emberi fájdalmak, szenvedések vizuális megjelenítésének adnak színformát“ – olvasható az „Agancsos kóbor állat – Gondolatfutamok Szentgyörgyi József festészetéről“ című mongráfiában, amely kiadója a budapesti T´Art Alapítvány. Az 1940-ben Balatonarácson született alkotó az 50-es években a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, később a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, s a diplomaszerzés után Derkovits-ösztöndíjat kapott. 1968 óta rendszeresen kiállít Magyarországon és külföldön, számos kitüntetésben részesült. A „XX.századi ikonfestőnek“ is nevezett alkotót 1981-ben Munkácsy-díjjal illették.

Érdemes ellátogatni a november 30-ig látható kiállításra, ahol az ízléses kivitelezésű, tartalmas kötetek is megvásárolhatók.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.